Tiszta otthon - sikeres jövő

Vágólapra másolva!
Egy amerikai vizsgálat eredményei arra utalnak, gyermekeink jövőbeli sikereire akár otthonunk tisztaságából is következtethetünk.
Vágólapra másolva!

Meglepő összefüggésről számoltak be a Michigan Egyetem kutatói az American Economic Association (Amerikai Közgazdasági Társaság) éves találkozóján. Azok a gyerekek, akik tisztább, rendezettebb otthonban nőnek fel, általában magasabb szintű iskolai képzésben részesülnek, sőt többet is keresnek felnőtt éveikben, mint azok a társaik, akik kevésbé rendezett körülmények között töltötték gyermekéveiket.

A kutatók feltételezése szerint a jelenség hátterében egy egészen hétköznapi összefüggés húzódik: a tiszta otthon olyan családra utal, amely a rendezettséget, a szervezettséget magasra értékeli, és így olyan értékeket örökít át gyermekeire, melyek az iskolában és később a munkahelyen is segítségére lesznek.

1968 és 1972 között mintegy 5000 háztartás rendezettségét hasonlították össze. Huszonöt évvel később kezdték el az átfogó vizsgálat második részét, melyben az időközben felnőtt gyerekek képzettségét és keresetét igyekeztek összemérni.

A kutatók eredményei szerint a "tiszta", illetve a "rendkívül tiszta" kategóriába sorolt otthonokban felnőtt fiatalok átlagosan 1,6 évvel tovább jártak iskolába, mint azok, akik "nem túl tiszta", illetve "rendetlen" otthonokban nevelkedtek. Az első két csoport tagjainak éves keresete ezenkívül mintegy 3100 dollárral haladta meg a harmadik és negyedik kategóriára jellemző fizetéseket.

A háztartási boltokat persze nem kell rögtön kifosztani. "Nem azt sürgetjük, hogy mindenki rohanjon haza és kezdjen nagytakarításba" - magyarázza Rachel Duffon, az egyetem egyik kutatója. "A tanulmány fő hozadéka inkább az, hogy sikerült bebizonyítani: egyes nem kognitív tényezők - a szervezettség, a hatékonyság - komoly szerepet játszanak az iskolai teljesítményben és a munkahelyi sikerben."

[origo]