Hatékony antitest a HIV ellen

Vágólapra másolva!
Amerikai és brit kutatók meghatározták egy olyan antitest szerkezetét, amely hatékonyan semlegesíti az AIDS-et okozó HIV-vírust. Az eredmény mérföldkő lehet egy HIV elleni vakcina előállításában.
Vágólapra másolva!

A Scripp Research Institute (USA) és az Oxford University (Nagy-Britannia) kutatói a Science 2001. augusztus 10-ei számában számoltak be eredményeikről.

A b12 jelezésű antitest egy hosszú, ujjszerű nyúlványt hordoz, ami átdöfi a HIV-vírus egyik legfontosabb molekulájának, a gp120 jelzésű glikoproteinnek a felszínét, ezáltal megakadályozza a fertőzés kialakulását. A kutatók remélik, hogy az antitest egy hatékony védőoltás alapját képezheti.

A fertőzés során a HIV vírusok egyes vérsejtek felszínéhez kötődnek, majd belépnek a sejtekbe. E vérsejtek közös jellemzője, hogy felszínükön a CD4 jelzésű fehérjét hordozzák. Ez mind a T-sejtek egyik csoportjára (CD4+ T-limfociták), mind a kórokozókat bekebelezni képes ún. makrofágokra igaz, amelyek a baktériumok és más kórokozók elleni harchoz nélkülözhetetlenek. Megfogyatkozásukkal az egyébként leküzdhető megbetegedések halálossá válhatnak (AIDS-betegség). A HIV fertőzött emberek immunrendszere saját maga is elpusztítja a megfertőzött CD4-sejteket.

Napjaink egyik legnagyobb orvosi kihívása, hogy az AIDS ellen egy megfelelő vakcinát fejlesszünk ki. Egy ilyen vakcina fontos alkotórésze lenne a vírust hatékonyan semlegesítő antitest.

Az antitesteket (immunoglobulinokat) a B-sejtek termelik. A fertőzés utáni immunválasz során az antitestek a vérbe kerülnek, felkutatják és elpusztítják a vírusokat. Átlagos körülmények között azonban a HIV ellen létrehozott antitestek szinte hatástalanok, mivel a vírus felszínének nagy része nem elérhető számukra, így nem tudnak hozzákapcsolódni.

Még rosszabb, hogy az antitestek általában hosszú fehérjehurkokat azonosítanak a vírusok felszínén, a HIV esetében azonban ezek olyan gyorsan változnak, hogy az antitestek nem képesek hozzájuk alkalmazkodni és felismerni őket.

A b12 jelzésű antitest azonban az eddigi vizsgálatok alapján a HIV számos változata ellen hatékonynak látszik. Ennek oka, hogy a vírus egy olyan részéhez kötődik hozzá, amely nem változik: a gp120 jelzésű molekulához, a HIV külső glikoproteinjéhez, amellyel a vírusnak az általa megtámadott vérsejtek CD4-es receptorához kell kötődnie.

További probléma azonban, hogy a vírus elhullatja saját felszínéről a gp120-molekulákat, ezáltal az antitestek magát a vírust már nem tudják megtámadni. Ez tulajdonképpen egy olyan csapda, ami az immunrendszer figyelmét eltereli a vírusról.

A b12 antitestet elsőként egy olyan 31 éves férfi csontvelőjében azonosították, aki már hat éve HIV-fertőzött volt, de tünetek nélkül. A b12-es antitest bizonyítja, hogy az emberi immunrendszer képes a vírus elleni hatékony antitestek termelésére. A kutatók most azt vizsgálják, hogy milyen módon lehet kiváltani termelődésüket.

Figyelemre méltó tény, hogy ez az első antitest, amelynek szerkezetét teljes egészében felderítették. A kutatók általában csak antitestek egy darabjára koncentrálhatnak, mivel az egész molekulát nem lehet jól kikristályosítani (ami a szerkezeti vizsgálatokhoz alapvető fontosságú). Jelen esetben azonban egy szokatlanul tiszta antitest preparációt használtak. (A jobb oldali képen illusztrációként az emberi IgG-molekula látható, amely jól mutatja az antitestek jellegzetes Y-alakját.)

(Crystal Structure of a Neutralizing Human IgG Against HIV-1: A Template for Vaccine Design; Erica Ollmann Saphire, Paul W. H. I. Parren, Ralph Pantophlet, Michael B. Zwick, Garrett M. Morris, Pauline M. Rudd, Raymond A. Dwek, Robyn L. Stanfield, Dennis R. Burton, and Ian A. Wilson; Science Aug 10 2001: 1155-1159.)

S. T.

Ajánlat:

Structure Solved By Scripps Scientists Marks Important Milestone In Effort To Develop HIV Vaccine
Angol nyelvű információk a ScienceDaily honlapján.

Az AIDS-rejtély
Részletek a vírusfertőzés mechanizmusáról (magyar nyelven).

A HIV kegyetlenül bánik el a sejtekkel
2001.06.13. Az eddigi legátfogóbb képet vázolták fel az AIDS-et okozó HIV-vírus támadásának genetikai hatásairól. A vírus gyorsan és könyörtelenül rombol: behatolása után mintegy 500 gén kapcsol ki a megtámadott sejtben, fél óra alatt.