A kivégzés életet menthet

Egy tanulmány szerint kivégzésenként átlagosan 18 ártatlan ember menekül meg a haláltól az Egyesült Államokban.

Timothy McVeigh

Az Egyesült Államokban minden korábbinál hevesebb vita folyik a halálbüntetésről. Az ellenzők és a támogatók tábora közti feszültég felerősödéséhez hozzájárult idén júniusban az oklahomai robbantó Timothy McVeigh és a drogcézár Juan Raul Garza kivégzése, rájuk ugyanis az állam szabta ki a halálbüntetést - 1963 óta először.

Az ifjabb George Bush első európai útján is előkerült a téma, amely többszörösen is kényes az amerikai elnök számára; az Egyesült Államok egyike annak a tíz államnak, amely nem írta alá 1999 áprilisában az ENSZ Emberjogi Bizottságának a kivégzések eltörléséről szóló rendeletét, maga Bush pedig megválasztása előtt Texas állam kormányzója volt, ahol a halálbüntetés 1976-os visszaállítása óta elrendelt összes kivégzés egyharmadát végrehajtották. Ohióban pedig vallásos konzervatív törvényhozók egy csoportja hitére hivatkozva indítványozta a halálbüntetés eltörlését.

Kivégzések Amerikában

Az Amerikai Egyesült Államokban 1608 óta hajtanak végre kivégzéseket. Az utolsó nyilvános kivégzésre 1936-ban került sor, azóta a halálos ítéletek végrehajtása kizárólag az állam által kijelölt szemtanúk előtt történik. A legtöbb kivégzésre az 1930-as években került sor; évente közel 200-szor hajtottak végre halálos ítéletet. 1972-ben az állam alkotmányellenesnek minősítette a halálbüntetést, de a moratóriumot 1976-ban feloldották. Jelenleg 38 állam él a halálbüntetés jogával, ebből 34-ben halálos injekcióval végzik ki az elítélteket. Már csak két államban - Alabama és Nebraska - használnak kizárólag villamosszéket. Jelenleg közel 3500-an várnak sorsukra a siralomházban.

A bűnügyi és igazságügyi statisztikákat elemző Iain Murray úgy látja, a jelenlegi légkör alaposan próbára teszi a halálbüntetést támogatók érveit. Indokrendszerük alapját, mely szerint a halálbüntetés igazságos, az ellentábor azzal a felvetéssel próbálja kikezdeni, hogy a kivégzettek között ártatlanok is vannak.

Bár a halálbüntetés 1976-os visszaállítása óta az Egyesült Államokban ténylegesen ilyen jogi balfogásra nem derült fény, ennek elméleti lehetősége is elég volt ahhoz, hogy egyes államokban fontolóra vegyék moratórium elrendelését a halálbüntetésre (Illinoisban meg is tették).

Azt az érvet, hogy a halálbüntetés legalább megakadályozza a gyilkost újabb gyilkosságok elkövetésében, az életfogytig tartó börtönbüntetés hívei túlreagálásnak minősítették. A gyilkosokra jellemző legkevésbé, hogy újra elkövetik ugyanazt a bűnt - bár tény, hogy előfordul.

Erre jó példa Leroy Schmitz esete, aki 11 évet ült egy massachusetts-i börtönben, mert megfojtotta barátnőjét, majd 1999 júniusában Montanában hasonló módon végzett feleségével. De a visszaeső gyilkosok többségét nem ítélik el gyilkosságért, és halálbüntetéssel sem kell szembenézniük.

A halálbüntetést támogatók legnagyobb aduja a kivégzés elrettentő hatása, amely azonban mostanában kevéssé hangzik meggyőzően. A USA Today McVeigh kivégzésének idején végzett közvélemény kutatásából kiderül, hogy a válaszadók 66 százaléka nem hiszi azt, hogy a halálbüntetés visszarettentene bárkit "leendő erőszakos cselekedetek és gyilkosságok elkövetésétől".

Andrea Yates öt gyermekével végzett

Egészen mostanáig azok, akik a kivégzés visszarettentő hatásában hisznek, híján voltak a nézeteiket alátámasztó ütőképes bizonyítéknak. A hetvenes években a neves közgazdász, Isaac Ehrlich e témában végzett kutatása jelentős elrettentő hatást mutatott ki, ám, mint Murray írja, tanulmánya a jelenlegi vitában nem mérvadó, mivel megállapításai 1972, vagyis a halálbüntetés felfüggesztése előtti adatokon alapulnak.

De a halálbüntetést támogatók számára megérkezett a segítség. A Georgia állambeli Emory University három közgazdásza, Hashem Dezhbahsh, Paul Rubin és Joanna Mehlhop Shepherd idén januárban tanulmányt jelentetett meg "Van-e a halálbüntetésnek elrettentő hatása? - Új bizonyíték esküdtszéki adatok alapján" címmel. Vizsgálataik eredménye meghökkentő. Minden egyes kivégzés csökkenti a gyilkosságok számát: legkevesebb nyolc, legfeljebb huszonnyolc - vagyis átlagosan tizennyolc - emberéletet ment meg közvetve.

A szerzők matematikai módszerrel azt vizsgálták, milyen hatással vannak bizonyos tényezők, mint a letartóztatás valószínűsége, a halásos ítélet kiszabásának, valamint a halálos ítélet végrehajtásának esélye, a gyilkossági ráta alakulására. Számításaik azt mutatták, hogy a kivégzés eshetősége az a tényező, amely leginkább mérséklően hat a gyilkosságok számára. A számításoknál 3054 megye 1977 és 1992 közötti adatait vették figyelembe.

Számos külső tényező is növeli a gyilkossági rátát. Ezek közé tartozik a kábítószer csempészet, a fegyverek beszerezhetősége, vagy a potenciálisan erőszakra hajló fiatal férfiak száma. A tanulmány készítői ezért egyenletükben bevezettek egy olyan elemet, amely tartalmazza ezeket a külső tényezőket.

Beszámították a bűnügyi kategóriák közül a tettleg bántalmazás és a rablás rátáit (mivel ezek néha gyilkossághoz vezetnek), továbbá a jövedelmi és a jóléti szinteket, a népsűrűséget, hat demográfiai kategóriát fajok és nemek szerint, a fegyvertartókat tömörítő szövetség, a National Rifle Association tagságának számát, valamint néhány országosan is vizsgált tendenciát, mint például az erőszak térhódítását az amerikai popkultúrában. Mindezek mellett külön változóval jelölték az összes egyéb esetleges tényezőt.

Végkövetkeztésük elemzésekor Murray megállapítja, hogy ez a tanulmány Ehrlich korábbi munkájának megfelelően finomított, naprakész folytatása, amely azonban még mindig nem elég meggyőző ahhoz, hogy végső érv legyen a halálbüntetés támogatóinak kezében. "De az eredményül kapott számadatot még a halálbüntetés legelkötelezettebb ellenzői sem hagyhatják figyelmen kívül" - írja Murray.

Ajánlat

A vizsgálatról részletesen - angolul

[origo]