Reproduktív klónozás - tíz év börtön Nagy-Britanniában

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Királyság parlamentjének felsőháza hétfőn este megszavazta azt a törvénytervezetet, amely 10 évi börtönbüntetés terhe mellett megtilt minden szaporodási célú emberi klónozást.
Vágólapra másolva!

A lordok háza éjszakába nyúló vitában keddre virradóra elfogadta a szaporodási célú (reproduktív) klónozást betiltó rendkívüli törvénytervezetet, egy nappal azután, hogy az Egyesült Államokban bejelentették: végrehajtották emberi embrió klónozását.

A tervezetet Tony Blair munkáspárti kormánya kezdeményezte; törvényerőre emelkedéséhez az alsóháznak is jóvá kell hagynia. A tervezetet még e héten megvitatja e testület is. A Philip Hunt egészségügyi miniszter által előterjesztett szöveg megengedi a gyógyászati céllal végzett (ún. terápiás) klónozást - tehát az amerikai Advanced Cell Technology cég által a napokban bejelentett hasonló eljárást -, de szigorúan tiltja klónozott embriónak emberi anyaméhbe való beültetését.

Az új jogszabály az Emberi termékenységről és embriológiáról szóló, 1990-ben elfogadott és tavaly módosított törvényben talált hiányosságokat pótolja, miután a brit felső bíróság kimondta, hogy a pontatlanul megfogalmazott rendelkezés utat nyit az ember klónozása előtt.

Az Emberi termékenységről és embriológiáról szóló, 1990-ben elfogadott törvény tavalyi módosításával Nagy-Britanniában lehetővé tették a tudósok számára emberi embrió klónozását gyógyászati célokra (14 napnál fiatalabb állapotig), hogy elősegítsék örökletes vagy jelenleg gyógyíthatatlan betegségek leküzdését, sérült emberi szervek gyógyítását. A törvény ugyan továbbra is tiltotta azt, hogy Nagy-Britanniában klónozás útján életre hívott embriót ültessenek az anyaméhbe szaporodási céllal, azaz teljes embert klónozzanak, a törvénylazítást ellenző ProLife életpárti csoport bíróság előtt mégis megtámadta, mondván, hogy a liberalizálással a kormány lehetőséget teremt "embermásolatok" készítésére.

A brit kormány által a parlament elé terjesztett új törvény bűncselekménynek nyilvánítja, ha "az anyaméhbe olyan embriót ültetnek be, amelyet a megtermékenyítéstől eltérően hívtak életre." A törvény pontosan meghatározza az embrió és a megtermékenyítés fogalmát, és kimondja, hogy a bíróság akár 10 év börtönbüntetéssel sújthat minden olyan orvost, aki Nagy-Britanniában klónozás útján létrehozott embriót ültet be az anyaméhbe, azaz teljes emberi lényt klónoz.

A kormány sürgősségi eljárással kérte a parlamenttől a törvény megvitatását, és ennek érdekében, valamint a kérdés bonyolult voltára való tekintettel a lordok házában kezdték meg a jogszabály vitáját. A törvénytervezet a hét végéig az alsóház is megvitatja, mivel minél gyorsabban hatályba kívánják léptetni a rendelkezést. Ezt az illetékes hatóságok azért is szeretnék elérni, mert a törvény körüli huzavona leállította a terápiás célú embrióklónozási kísérleteket, és mert Severino Antrinori olasz nőgyógyász az elmúlt napokban bejelentette, hogy - élve a brit jogi kiskapuval és a klónozási technikát a legtökéletesebben kivitelező brit tudósok szakértelmével - gyermeket kíván klónozni meddő házaspárok megsegítésére.

Lord Winston, aki az embrióklónozás egyik nagy-britanniai úttörője, a felsőházi vitában "teljes szívből támogatásáról biztosította" az ember klónozás betiltását. "Helytelen útnak" nevezte a szaporodás célú klónozást, mondván, hogy azáltal az emberekre úgy tekintenek, mint egy árucikkre, ez pedig veszélyes és elfogadhatatlan. Rámutatott arra, hogy a klónozás technológiája súlyos kockázatokat hordoz az emberi lényt illetően, mivel még az állatklónozás során is nagyon gyakori az abnormális élőlények születése, és ezt emberek esetében nem szabad megengedni. Lord Winston azonban arra sürgette a honatyákat, hogy ne akadályozzák az embriókutatásokat, mondván azok eredménye létfontosságú tudományos, gyógyászati célokból. Óvott attól, hogy az amerikai kutatók által klónozás útján előállított első emberi embriót tudományos "áttörésnek" tekintsék, mondván, hogy az egy nagyon kezdeti lépés volt.

Korábban az [origo]-ban:

Emberi embriók klónozással: hibás kísérlet
2001.11.26. A tegnapi nagy hisztériát követően lassan helyükre kerülnek a dolgok: a vezető klónozási szakértők egyszerűen teljes csődnek értékelik egy amerikai cég klónozási eredményeit. Az eset mégis nagy jelentőséggel bírhat.