Vágólapra másolva!
Egy brit áruházlánc szerdán bejelentette, hogy a jövőben csirkehulladék és használt étolaj lesz teherautóinak üzemanyaga.
Vágólapra másolva!

Az ASDA környezetvédelmi menedzsere, Ian Bowles elmondta, hogy a vállalat 258 nagy-britanniai boltjában naponta 138 ezer liter csirkehulladék és használt étolaj keletkezik.

Azt tervezik, hogy áprilistól ezekből a melléktermékekből biodízelt állítanak elő, és ezzel hajtják majd a cég tehergépkocsijait.

"Korábban az üzleteinkben üzemelő grilles standok és büfék hulladékát a szeméttelepekre szállítottuk, de sikerült 'fenntarthatóbb' megoldást találnunk: egyszerűen környezetbarát üzemanyagot gyártunk a szemétből" - közölte Bowles a sajtó képviselőivel.

"Rendkívül tiszta üzemanyagról van szó; az előállítás során a legfejlettebb technológiát alkalmazzuk" - jelentette ki, majd hozzátette, hogy az étkezési hulladék üzemanyaggá alakítása előtt fényes jövő áll.

Úgynevezett észterező eljárás segítségével megváltoztatják a "fáradt" főzőolaj szerkezetét, s a folyamat eredményeként dízelolajhoz hasonló termék állítható elő.

"Nagy-Britanniában évente kb. 50-90 millió használt étkezési olaj keletkezik. Hihetetlen pazarlás, hogy a szemétlerakókba küldjük, vagy egyszerűen a lefolyóba öntjük ezt az értékes energiaforrást" - nyilatkozta Bowles.

[origo]