Az érzékek zűrzavara

A pszichiáterrel való beszélgetés után nagy kő esik le a páciensek szívéről. Megnyugodnak, hogy nem kell aggódniuk, ha a bornak "kék" ízét érzik, és ha bizonyos számok olyanok számukra, mint a radírgumi tapintása. Az ilyen rendkívüli érzékelés neve szinesztézia.

"A szinesztéziások nem betegek - nyugtat meg Hinderk Emrich, a hannoveri Medizinische Hochschule professzora – pusztán más emberektől eltérően érzékelik a valóság bizonyos szeletét."

Az újabb vizsgálatok szerint minden ötszázadik-ezredik ember szinesztéziás, többségükben nők.
A szinesztéziás nők és férfiak aránya 8:1. Mivel a jelenség bizonyos családokban halmozottan fordul elő, a kutatók úgy vélik, hogy a női X-kromoszómán öröklődik.

Nemcsak a szinesztéziások tapasztalatait vizsgálják, hanem agyukba is igyekeznek beletekinteni. A vizsgált személyek, fejükön érzékelőkkel ellátott sisakkal figyelik a képernyőn egymás után felbukkanó számokat és betűket. Láttukra megnyomnak egy gombot, amire az enkefalográf feljegyzi az agyáramaikat.

A legújabb kutatások szerint a szinesztéziásoknál bizonyos izgalmi állapotok az elülső agykéreghez vannak hozzárendelve, EEG-görbéjük pedig szignifikánsan különbözik a többi emberétől. A szinesztéziások benyomásaikról nagyon egyöntetűen számolnak be. Amelyiküknél a hétfő a kék színnel van összekötve, azoknak ez a szín nem járulékosan jelenik meg a belső szemeik előtt, hanem számukra a hétfő kék.

Emrich professzor reméli, hogy vizsgálataival a tudatunk egységéért felelős mechanizmus kulcsát is megleli: hogyan alkot az agy a különböző, gyakran ellentétes információkból egységes képet a világról? Az aktuális érzéki benyomások agyunkban tudtunk nélkül összekapcsolódnak az emlékezetünkben tárolt jelentésekkel. Vélhető, hogy a szinesztéziásoknál ehhez még további kapcsolatok is hozzájárulnak.

Az érzetek keveredése jelzi az érzékelés szubjektív jellegét. Tudatunk nemcsak egyszerűen leképezi a realitást, hanem új realitást teremt. A beérkező információkat az agy összehasonlítja a belső, egyéni világképpel és vagy elfogadja őket, vagy nem. Kétely esetén belső cenzúra határozza meg, hogy mit ismerünk el realitásnak. A szinesztéziásoknál ez a cenzúra nagyvonalúbb, s ezért az ő belső világuk gazdagabb.

Ez a szokásosnál többdimenziós érzékelés az emlékezetnek is többlettámpontot nyújt. Némelyik szinesztéziás átlag fölötti memóriájának is ez lehet az oka.

Érzelmi szinesztéziások

Különösen felkeltette Emrich érdeklődését a szinesztéziásoknak az a csoportja, amely csak most került az érdeklődés homlokterébe: ők az úgynevezett érzelmi szinesztéziások. A klasszikus szinesztéziásoktól eltérően, akiknél a külvilág objektumai szilárdan és élethossziglan kötődnek a járulékos érzékszervi benyomásokhoz, ezeknél a külső benyomások és a belső képek kapcsolata laza és inkább asszociatív.

A professzor hipotézise szerint az ilyen embereknél a "második motor" nem a hallottak, vagy olvasottak külső tulajdonságait, hanem a hozzájuk kapcsolódó érzelmeket jeleníti meg. Ez - szemben a klasszikus szinesztéziával - megtanulható és nagyon hasznos képesség: sok érzelmi szinesztéziás a művészekhez hasonlóan lelkiállapotaihoz képeket tud hozzárendelni.

Ez azzal jár, hogy érzelmi világunkhoz való hozzáférési lehetőségük kevésbé absztrakt és érzékibb, mint más embereké.

Az MHH-ban eddig megvizsgált negyven érzelmi szinesztéziás csodálatos pszichológiai jegyeket mutatott: különleges belső szilárdság, félelemmentesség és a személyiség impozáns belső kötődöttsége volt megfigyelhető náluk.

Emrich szerint ezek az emberek az érzelmek világának újfajta megközelítése előtt nyitják meg az utat. A filozófia, a pszichológia és a neurobiológia nagyon sokáig ignorálta az érzelmi életet, pedig Descartes szavait helyesebb lenne úgy mondani, hogy "Érzek, tehát vagyok".

Emrich professzor bízik abban, hogy a szinesztéziások lesznek az az élcsapat, amely áthidalja majd a szellem és a természet között a felvilágosodás óta tátongó szakadékot. Ez azonban óriási feladat, mert pontosan ez a mi teljesítményre irányuló nyugati civilizációnknak egyik lényeges ismérve. Talán nem véletlen, hogy a szinesztéziások nemigen törekednek karrierre, mert önmagukban zártak, és más emberektől eltérően az "itt és most"-ban élnek.