Régi osztozkodás a tengerek felett

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1922. február 6-án írták alá az öthatalmi washingtoni flottaegyezményt, amelyben Nagy-Britanniának le kellett mondania egyedüli haditengerészeti világelsőségéről, ezt az Egyesült Államokkal kellett megosztania, Japán pedig elfoglalhatta a harmadik helyet a tengeri nagyhatalmak sorában, megelőzve és túlhaladva a francia hadihajó-állományt.

A brit admiralitás irányelve addig a "two powers standard" volt, vagyis a brit haditengerészet harci erejét tekintve nem lehetett kisebb, mint bármely más két flottahatalom tengeri ereje együttvéve.

Anglia az 1921-22-es washingtoni konferencián kénytelen volt az "one power standard" formulát elfogadni: haditengerészeti ereje ezután nem haladhatta meg az addig második legnagyobb tengeri hatalom, az Egyesült Államok flottaerejét.

A valójában kilenchatalmi washingtoni konferenciát az Egyesült Államok kezdeményezte, szélesebb témakörben, nevezetesen a távol-keleti és a csendes-óceáni helyzet rendezésére és a haditengerészeti fegyverkezés globális szabályozására az első világháború után kialakult új nemzetközi erőviszonyok alapján.

Ekkorra az Egyesült Államok rendkívüli mértékben megerősödött, a világ legnagyobb gazdasági hatalmává és hitelezőjévé vált. Érdekei elsősorban a csendes-óceáni uralom megszerzéséhez és biztosításához fűződtek.

A washingtoni konferenciára, amely 1921. november 12-én nyílt meg, az amerikai kormány Belgiumot, Franciaországot, Hollandiát, Japánt, Kínát, Nagy-Britanniát, Olaszországot és Portugáliát hívta meg. Nem kapott meghívást Németország, amely elvesztette csendes-óceáni birtokait, sem pedig Szovjet-Oroszország és a Távol-keleti Köztársaság.

Moszkva tiltakozott, de azt a választ kapta, hogy "Oroszország érdekeit a konferencia összessége fogja védelmezni".

A tanácskozás első szakaszának végén, 1921. december 13-án az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia és Japán négyhatalmi szerződésben vállalt kötelezettséget arra, hogy kölcsönösen tiszteletben tartják egymás jogait a csendes-óceáni szigetbirtokokra.

Ezzel hatályát vesztette az 1902-es angol-japán szerződés, amely Kínát angol, Koreát japán érdekszférává nyilvánította és a két szerződő felet bármely harmadik hatalomnál nagyobb flottaerő fenntartására kötelezte a Távol-Keleten.

A washingtoni konferencia zárónapján, 1922. február 6-án született egy kilenchatalmi egyezmény, amelyben Kínával kapcsolatban rögzítették a "nyitott kapu elvet", vagyis a Kínába való korlátlan és akadálytalan gazdasági behatolás tételét, ami akkor főképp Nagy-Britanniának és az Egyesült Államoknak kedvezett.

Az amerikai, brit és japán küldöttségek ádáz küzdelme után ugyanazon a napon aláírt öthatalmi flottaegyezmény az Egyesült Államok, Anglia, Japán, Franciaország és Olaszország sorhajóflottájának  arányát nagyjából 5:5:3:1,75:1,75-ben állapította meg, az amerikai haditengerészet 525 850, az angol 558 850, a japán 301 320, a francia 221 170, az olasz 182 800 bruttó regisztertonna vízkiszorítású sorhajóval rendelkezhetett.

Megfelelő arányokat állapítottak meg a repülőgép-anyahajókat illetően is (ezer tonnákban): Egyesült Államok és Anglia 135-135, Japán 81, Franciaország és Olaszország 60-60.

Az egyezmény értelmében az öt ország egyike sem építhetett 35 ezer tonnánál nagyobb vízkiszorítású sorhajókat, illetve 27 ezer tonnánál nagyobb vízkiszorítású repülőgép-anyahajókat.

Németországnak, amely az első világháborúban a brit kereskedelmi flotta 65 százalékát elsüllyesztette, a háború után megtiltották haditengerészet fenntartását, és csak az 1935-ös angol-német egyezmény tette lehetővé számára, hogy az angol haditengerészet egyharmadánál nem nagyobb flottaerőt építsen ki.

A washingtoni egyezmény értelmében a részes államok sorhajóin nem lehettek 406 milliméternél nagyobb űrméretű ágyúk. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Japán vállalta, hogy tengerparti erődítményeit és haditengerészeti támaszpontjait nem gyarapítja újabbakkal a csendes-óceáni térségben. Háborús ellenségeskedések idejére az egyezmény megengedte bizonyos rendelkezései hatályának felfüggesztését.

Az 1922-es egyezmény aláírói arra is kötelezték magukat, hogy tengeralattjárókat nem használnak fel kereskedelmi hajók elleni akciókra, és felhívták az összes nemzeteket a tilalomhoz való csatlakozásra.

Ezen túlmenően - három évvel az 1925-ös genfi jegyzőkönyv előtt - az "ötök" deklarálták a "kémiai háború", a vegyi hadviselés tilalmát, viszont a szárazföldi fegyverkezés mértéke tekintetében nem tudtak semmiféle megegyezésre jutni.

A flottaegyezményt, amelynek időbeli hatálya 1936. december 31-ig terjedt, az aláírók közül nem ratifikálta Franciaország és Olaszország, Japán pedig 1934-ben felmondta. Mindazonáltal az öthatalmi megállapodás nemcsak a haditengerészeti fegyverzetkorlátozásnak volt történelmileg is első jelentős aktusa.

Ajánlat

The "9 Power Treaty"

Pirityi Sándor