A bioterror első jelei

Vágólapra másolva!
Amerikában rövidesen használatba lép egy olyan gyors figyelmeztető rendszer, melynek segítségével az esetleges bioterror legelső jeleit is kiszűrhetik a kórházakban.
Vágólapra másolva!

A LEADERS fantázianevű rendszer még azelőtt kimutatja a fertőző betegségek megjelenését, hogy maguk az orvosok észrevennék azt. Egy biztonságos internetkapcsolat útján a LEADERS kiemeli a páciensek szimptómáit, valamint a kórházi laboreredményeket. Ha például egy orvos kiütéseket és lázat tapasztal egy betegnél, nem feltétlenül gondol rögtön himlőre, ám a rendszer azonnal kiszúrja, ha a környékbeli kórházakban hasonló tünetegyüttest mutató betegek vannak. Erről azonnal informálja az orvost, sőt a megfelelő kormányzati szerveket is. A rendszer máris többtucatnyi amerikai katonai kórházban üzemel, és rövid időn belül a polgári gyógyintézeteket is bekapcsolják. Ehhez pedig az egyes kórházaknak sem szoftver, sem hardverfejlesztést végrehajtaniuk.