Dinoszaurusz igazi madártollakkal

Vágólapra másolva!
Egy új lelet alapján a dinoszauruszoknak is voltak valódi tollai.
Vágólapra másolva!

Ezt a feltételezést támasztja alá egy Észak-Kínában talált fosszília, amelyről Mark Norell amerikai kutató számol be a Nature brit tudományos folyóirat legújabb számában. Norell, az American Museum of National History munkatársa pekingi és az észak-kínai Liaoning tartományból való geológusokkal dolgozott együtt.

Beszámolójuk szerint a korai kréta időszakban (135-100 millió évvel ezelőtt) élt, nem egészen egy méter hosszú Dromaeosaurus kövületén tollgerinccel és tollzászlóval rendelkező modern tollak is fellelhetők. A kutatók szerint ez az első olyan maradvány egy dinoszaurusztól, amelynek tollai ugyanolyan jellemzőket hordoznak, mint a madártollak. Ez a hüllők és a madarak közötti evolúciós összefüggést bizonyítja. Az eddigi "tollas dinoszauruszokon" csak "tollszerű képződményeket" találtak, de a mostani lelet alapján lehetséges, hogy az igazi tollak már jóval a madarak, illetve a repülés megjelenése előtt megjelentek.

A felső képen egy teljes, 128 millió éves Dromaeosaurus-kövület látható. Az alsó képen a bekeretezett négyzet látható kinagyítva. Jól láthatók a madártollakra jellemző klasszikus szerkezet egyes elemei, a gerinc és a zászlók (fotó: American Museum of Natural History, Mick Ellison)

A húsevő Dromaeosaurusok többnyire kicsiny, hátsó lábukon futó hüllők voltak. A madarak legősibb képviselőjének viszont a jóval régebben (150 millió évvel ezelőtt) élt Archaeopteryxet tekinti a tudomány, bár nem állapítható meg teljes bizonyossággal, hogy tudott-e repülni.

Nem kizárt, hogy a lelet alapján át kell értékelnünk a dinoszauruszok megjelenésére vonatkozó elképzeléseinket, s nem óriási gyíkokként kell elképzelnünk őket. Norell szerint a tollborítás nem volt állandó, hanem valószínű, hogy fiatal korban segítette az állatok hőszigetelését. A tollak elhullajtása után visszamaradó csupasz bőrt azonban inkább egy csirke lábához, mintsem egy kígyó pikkelyeihez lehetne hasonlítani.