Késsel ölték meg a jégembert

Vágólapra másolva!
Kutatóknak végre sikerült rekonstruálniuk, hogyan is zajlott a híres kőkorszaki ember, Ötzi élethalálharca - egy másik emberrel.
Vágólapra másolva!

Ötzi az elmúlt negyedévszázad legnagyobb régészeti felfedezése volt. 5300 esztendőn át tartó "örök" nyugalom után, 1991-ben hegymászók találtak meg az Ötzvölgyi-Alpok gleccserjegébe temetve.

A természetes állapotban mumifikálódott vadász kecskebőr nadrágot és fűből készült köpenyt viselt. Nem messze tőle megtalálták fejszéjét és nyilakkal teli tegezét is.

Öltözéke és a vastagbeléből vett minták arra engednek következtetni, hogy Ötzi valószínűleg valamely növénytermesztéssel foglalkozó közösség tagja lehetett, de korpán és vadbúzán kívül evett kecskehúst is.

Természetesen mind a kutatókat, mind a közvéleményt egyaránt foglalkoztatta a kérdés, vajon hogy került e jeges, kietlen tájra és hogyan halt meg a viszonylag fiatal férfi.

A kutatók sokáig azt hitték, hogy a 1,60 méter magas, 40 kilós, körülbelül 45 éves vadász baleset áldozata lett: egy hóvihar elsodorta, s megfagyott, vagy pedig a hideg és az éhség végzett vele. A természetes állapotban mumifikálódott tetemen található sérülések pedig a halál után keletkezhettek a jeges tájon hányódó holttesten.

A múlt évben azonban a kutatók egy kovakő nyílhegyet találták a jégember hátába fúródva, ami egyértelműen arra utal, hogy Ötzit megtámadták.

Az azonban továbbra is kérdés maradt, hogy hogyan is történt pontosan a támadás? Vajon orvtámadás érte és menekülés közben vérzett-e el vagy - mint ahogy sokan gondolták - rituálé áldozata lett?

Most végre a modern tudomány eszközeivel sikerült kideríteni, mi is történhetett 5300 évvel ezelőtt azon a végzetes napon az Alpok jeges ormain.

Késes támadók

Jól láthatók a késszúrások nyomai

Kiderült, hogy nem csak Ötzi hátán található támadás-okozta seb, hanem jobb kezén is egy mély, súlyos seb látható, ami minden bizonnyal halála előtt pár órával keletkezett - harc közben. A további kérdés az marad, hogy vajon milyen eszközzel sebesítették meg a támadók Ötzit.

Dr. Vigl, a kutatás vezetője, a bolzanói South Tyrol Museum of Archaeology (Dél-Tiroli Régészeti Múzeum) munkatársa először egy filmforgatáson találkozott Alois Pirpamer hegymászó vezetővel, aki az elsők között pillanthatta meg a jégembert. Pirpamer számolt be róla, hogy az a benyomása támadt, mintha a múmia kést tartott volna a kezében.

Dr. Vigl különböző módszerekkel - többek között a kézről készített röntgen és mikroszkóp felvételek segítségével - vizsgálta, hogy beleillene-e egy kés az ujjak közé. E vizsgálatok során fedezte fel a sérülést.

Dr Eduard Egarter Vigi szerint a sérülés alakja, elhelyezkedése arra enged következtetni, hogy a jégember "védekező pozícióban szerezhette a vágást".

Vigl szerint Ötzi brutális támadás áldozata lett. "Ezt támasztják alá azok a mély sebek, amelyek nem csak jobb kézen, hanem a jobb kézcsonton, a csukló fölött találhatók."

A kutatók most azon dolgoznak, hogy anatómiai, vegyi és más eszközökkel is igazolják - vagy cáfolják - a támadás-elméletet.

"Körülbelül megfejtettük Ötzi halálának rejtélyét, de a harc és a halál körülményeiről csak az idő tudja majd lerántani a leplet" - fogalmazott Vigl.

Korábban:

Megölték a "jégembert"

Kiolvasztották a jégembert