A kelták

Kik voltak a kelták? Erre a kérdésre ma sincs egyértelmű válasz. Amit tudunk, az az, hogy ezek a történelem előtti népcsoportok a Balkántól Írországig Európa nagy részén jelen voltak. A régészek a kontinens számos pontján feltárták településeiket, temetkezési helyeiket, s az itt talált leletekből sokat tudunk kultúrájukról, életmódjukról, társadalmukról.

Abban az időben, amikor Európa lassan átlépett a bronzkorból a vaskorszakba, a kelták számára a ló már nélkülözhetetlen volt a békében, a háborúban és a vallási életben is.

Azok a törzsek, melyek valószínűleg a száraz keleti sztyeppékről érkeztek a Duna völgyébe, nemcsak igavonásra használták ezeket az állatokat, hanem a lovaglás mesterei is voltak. A vas elterjedésével pedig fegyvereik is sokkal hatékonyabbá váltak. Ezzel elkerülhetetlenné vált, hogy megerősödjön a kelta társadalom harcos jellege.

A régészek először a 19. században, az ausztriai Hallstadtban bukkantak a közép-európai kelta társadalom első időszakának nyomaira. A Salzburg környéki hegyekben már a Kr. előtti 8. században sóbányászat folyt. A só akkoriban nagyon értékes volt, mert ezzel tartósították a húst. A kincset érő sót az Alpokon át szállították a mediterrán vidékekre.

A bányákból és környékükről számtalan lelet került elő. Ezek alátámasztják az ókori szerzők leírásait, melyek szerint a kelták világos hajú, magas és izmos emberek voltak, s erősen rétegezett társadalomban éltek. Legfelül az arisztokraták, a környék bányatulajdonosai álltak, ők jelentősen meggazdagodtak a kereskedelemből. Számos luxuscikk került elő a sírjaikból - ezeket görög kereskedőktől vásárolták. Egy Stuttgart környéki ásatáson a régészek megtalálták egy kelta törzsfőnök érintetlen sírját.

A lelet ritkaságnak számít, mivel a kelta sírokat a történelem során többször is kirabolták. Ebben a sírban azonban a holttest mellett ott voltak káprázatos ékszerei is: egy széles arany karperec, egy csodálatosan megmunkált tőr színarany hüvelyben, és a torque, ami a törzsfőnök hatalmát és tekintélyét szimbolizálta. Ezt a nyakpántot egyetlen darab aranyból kovácsolták ki. A régészek még a nyírfakéregből készített csúcsos süveget is rekonstruálni tudták. A cipőket pedig hibátlan ötvösmunkával domborított, vékony aranylemezek fedték.

A bányászok valószínűleg az alsóbb néposztályba tartoztak, s feltehetőleg rabszolgák is voltak közöttük. A görög kereskedők jól megkérték a luxuscikkek árát, és nagyon valószínű, hogy a nagy hatalmú kelta törzsfőnökök rabszolgákkal fizettek nekik.

Közép-Európában egészen eddig az ideig nem létezett szilárd politikai rend, nem szerveződtek meg a nagy hatalmi központok. Most mindez megváltozott. Új kereskedelmi útvonalak jöttek létre. A vaskorban a folyók kínálták a leggyorsabb és leghatékonyabb szállítási lehetőséget. Aki a víziutakat ellenőrizte, az uralta a kereskedelmet.

A kereskedelemre és a gazdagodásra az állandó háborúskodás jelentette a fő veszélyt. A fő kereskedelmi útvonalak védelmére gomba módra nőttek ki a hegyi erődítmények. A terep természetes adottságait kiegészítve a kelták védműveket építettek: sáncokat, árkokat és palánkokat. A falakon belül voltak az egyszerű, négyszögletes alapú, zsindelytetős kunyhók. Kőből akkoriban még nem építettek házakat.

Ezekben a társadalmakban két módon tudott valaki hatalomhoz jutni. Az elsődleges az volt, hogy kiváló harci erényekkel rendelkezett - az ilyenek lettek a "háborús főnökök". Az úgynevezett "békés főnökök" másfajta képességeikkel szerezték meg vagy szilárdították meg a tekintélyüket. Ilyen képesség volt az, hogy valaki kapcsolatot tudott teremteni a természetfeletti világgal. A kelták felfogásában teljesen összefonódott a természet és a természetfeletti. Az európai népi hagyományokban számos kelta elemet fedezhetünk fel ma is. A legnyilvánvalóbban ezek közül a tavaszi újjászületést kísérő szokások, illetve a különböző termékenységi rítusok.

Ugyancsak nem volt éles szakadék az evilági és a túlvilági között.  A kelták hite szerint az élet a túlvilágon is ugyanúgy ment tovább, mint ezen a világon. Mindegy, hogy valaki jó volt-e vagy rossz, mindenképpen eljutott oda. Azért helyezték el a halott mellé a használati tárgyait - akár szegény volt, akár gazdag-, mert hitték, hogy azoknak hasznát veszi a túlvilágon is. A nagyhatalmú törzsfőnökök sírjai mellett gyakran találtak női csontokat is - minden jel szerint asszonyaiknak is velük kellett távozniuk a túlvilágra.

Szintén rituális célokra használták a bort, melyet a görög kereskedőktől vásároltak. Az alkoholtartalmú italok fontosságát az adta, hogy általuk szó szerint más tudatállapotba kerülhettek. Tehát nem szórakozásból ittak, és nem is mindannyian. A borivás az elit, és kíséretükhöz tartozó harcosok feladata volt.

A harcosokra fontos feladat hárult: nekik kellett megvédeniük a településeket, a kereskedelmi útvonalakat. Ez elkerülhetetlenné tette, hogy a kelták mind nagyobb és nagyobb területeket hódítsanak meg. S mivel a kelták nyomaira és leszármazottaikra még Írországban is rátalálunk, sok tudós úgy véli, hogy ez a népcsoport lassanként eljutott Nyugat-Európába is, majd Kr.e. 1000 körül több hullámban elfoglalta Anglia délnyugati részét, Cornwallt, Walest, Írországot, Skóciát és a hozzájuk tartozó szigeteket.

De hogyan és mikor kerültek oda a kelták? Ezek az egyszerű kérdések ma is heves vitákat váltanak ki.

Az 1960-as évekig a tudósok azt hitték, hogy a kelták az Atlanti-óceán és az Ír-tenger hajózási útvonalain szállták meg ezeket a területeket. Ez logikusnak tűnt, hiszen Anglia keleti részét is az Északi-tengeren és a La Manche-csatornán át özönlötték el a hódítók, kihasználva az olyan természetes "kapukat", mint a Temze torkolata.

Manapság azonban egyre több szakember vonja kétségbe ezt az elméletet. Többek között nyelvészek is. Ők azt állítják, hogy a kelta nyelvet nem a kontinensről több hullámban beözönlő különböző népcsoportok vitték át a szigetekre, mivel szerintük a kelta nyelvek sokkal régebbiek, már a neolitikumban vagy még korábban kialakultak.

E korszaktól kezdve Nyugat-Európa Atlanti-óceán melletti vidékei szoros kapcsolatban álltak Britanniával: a hajók rendszeresen szállították az árukat és az embereket. Tekintve ezt a cserekereskedelmet, valószínű, hogy a kelta volt az a nyelv, amelyen a különböző nyelvű közösségek kommunikálni tudtak.

A Nagy-Britanniában elvégzett DNS vizsgálatok pedig azt bizonyították, hogy a sziget kelta származású lakosainak génállományában kétféle -  a nyugat-európai és az atlanti  - hatás érződik, a közép-európai kelták génjeinek azonban nincs nyomuk. Vagyis nagy valószínűséggel valóban elvethető a nagy kelta invánzió elmélete. Akkor azonban jogosan merül fel a kérdés: valójában kik is a kelták?

Nagyon valószínű, hogy keltákról lehet beszélni nyelvészeti értelemben, s meg lehet határozni őket a művészeti stílusuk és a vallási hiedelmeik alapján – ez a három összefügg és Nyugat-Európa jelentős részén elterjedt. De az a csoport, amely önmagát keltának nevezte, már sokkal kisebb.

Ebben a korlátozottabb értelemben már nem nevezhetnénk keltának sok olyan népet, amelyeket korábban annak tartottunk, például a briteket sem. Nem beszélhetünk biológiai rokonságról sem. Vagyis amikor a keltákról beszélünk, akkor egy nagyon tág meghatározást használunk. Így aztán a kelták ma is Európa egyik legnagyobb rejtélyét jelentik.

Bemutató: június 10-én hétfőnként 16:25
Ismétlés: június 11-én keddenként 19:50 és június 13-án csütörtökönként 15:30