Az önimádók kisded játékai

Vágólapra másolva!
Egy új tanulmány megerősíti, hogy a túl nagy önimádat - azaz a nárcizmus - valóban komoly kockázatot jelent a hosszú távú, hűséges párkapcsolatok számára.
Vágólapra másolva!

Dr. W. Keith Campbell (University of Georgia) és kollégái több mint 100 főiskolás személyiségjegyeiről, illetve korábbi és aktuális partnerkapcsolatairól gyűjtöttek adatokat. A hétköznapi tapasztalatokot megerősítő eredmények szerint az önimádók úgy tartják fenn dominanciájukat a hosszabb távú párkapcsolatokban, hogy egyfajta tudatos játékot űznek partnerükkel: például bizonytalanságban tartják őket az elkötelezettségüket illetően, továbbá hűtlenkednek és titokzatoskodnak. Ha valaki odaadó partnerre vágyik, azt ne egy nárcisztikus személyben keresse - vélekedik Campbell.

Forrás: ORIGO Az önimádók elég feltűnő személyiségjegyekkel rendelkeznek, amelyek mások számára is gyakran felismerhetők. A legfontosabb, hogy nagyon sokra tartják magukat: ők azok, akik szerintük okosabbak, vonzóbbak és dominánsabbak másoknál. E személyiségjegyek eltérő mértékű és számú megjelenése miatt nem lehet megbecsülni az önimádók arányát embertársaink között, ám valószínű, hogy a férfiak körében gyakrabban fordulnak elő.

Az önimádók párkapcsolatainak általában a partner vet véget, aki többnyire későn döbben rá, kivel is van dolga, s előbb-utóbb túlságosan frusztrálttá válik. Az önimádó azonban ekkorra már rendszerint megcsalta partnerét, s készen várja az újabb kapcsolat lehetősége.

A rövid távú kapcsolatokban azonban egészen elbűvölők lehetnek: könnyen kerülnek a figyelem középpontjába, s miközben nagy önbecsülésükhöz állandó megerősítést keresnek, egészen bájos dolgokat csinálnak - vélekedik Campbell.

Campbell és kollégái a Journal of Personality and Social Psychology c. szaklapban számoltak be eredményeikről.