Már a VI. században sakkoztak Európában

Vágólapra másolva!
Európában feltehetően már a VI. században sakkoztak - fél évezreddel korábban, mint azt a régészek eddig feltételezték.
Vágólapra másolva!

Legalábbis erre utal Richard Hodges, az East England University régésze szerint az, hogy Albánia déli részében sakkfigura került elő ásatások során. A figuráról, amelyre egy V. vagy VI. századi római palota romjai között találtak rá, egyelőre nem tudni még, hogy a korabeli sakkfigurák közül a király volt-e vagy a királynő.

A sakkjáték történetének szakértői eddig abból indultak ki, hogy Európában a nemesség tagjai valószínűleg a XII. századtól fogva sakkoztak. Európában ennek a "királyi játéknak" első bizonyítékai a Hebridákon talált, rozmáragyarakból faragott sakkfigurák. Más bábuk Itália déli részén kerültek elő.

A sakkjáték feltehetően Indiában született a IV. vagy az V. században. Európába a legnagyobb valószínűsséggel a selyemúton keresztül jutott el. "Jelenleg mindenesetre úgy tűnik, hogy a Földközi-tenger térségének középső régiójában már ötszáz évvel korábban sakkoztak" - jelentette ki Hodges, aki a Burin Alapítvány tudományos vezetőjeként az albániai ásatásokat irányítja.