Férfiak szerint a hűtlenség az ágyban kezdődik

Vágólapra másolva!
A régi római mondást (Si duo faciunt idem, non est idem) látszik megerősíteni a Freundin című német női magazin megbízásából készített felmérés eredménye, amely szerint alapvetően mást értenek a férfiak és mást a nők a hűség, pontosabban a hűtlenség fogalmán.
Vágólapra másolva!

Fotó: www.unfaithfulmovie.comMinden harmadik megkérdezett nő szerint ugyanis hűtlenség már egy csók is (mással), ellenben minden harmadik férfi szerint csak egy éjszakai szexuális együttlét lépi át hűség határát.

A felmérés során ezer 20 és 35 év közötti nőt és férfit kérdeztek meg. A válaszokból kitűnik, hogy a megkérdezett nőknek 27, a férfiaknak pedig 36 százaléka egyszer már félrelépett jelenlegi párkapcsolata során. A férfiak nem veszik olyan szigorúan a hűség fogalmát, mivel "hódításaik önbizalmuk megerősítésére szolgálnak" - jelentette ki a lapban Wolfgang Schmidbauer müncheni pszichológus.

Léteznek azonban a felmérés tanúsága szerint érzékenyebb típusok
is: minden ötödik férfi szemében hűtlenség már a (másik) szorosabb
érzelmi kötődése is.