Szerszámkészítő varjú

Vágólapra másolva!
Betty, az Oxfordi Egyetem varjúja ámulatba ejtette a tudósokat, amikor egy egyenes drótot szándékosan horog alakúra hajlított, hogy egy edényből kipiszkálhassa az ételt.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGOA kutatók szerint ez az első olyan megfigyelt állati viselkedés, ami arra utal, hogy az állat tisztában van az ok és okozat törvényszerűségével, és ennek alapján a természetben nem létező alapanyagból egy meghatározott feladatra alkalmas szerszámot hozott létre. Erre még a csimpánzok sem képesek.

Betty idősebb fajtársa még ennél is rafináltabb volt: hol a szerszámot, hol pedig a szerszámmal nagy nehezen megszerzett ételt lopta el Bettytől.

Betty és Ábel két fogságban élő Új-Kaledóniai varjú, akiket az Oxfordi Egyetem etológiai kutatócsoportja tanulmányoz.

Eredeti lakóhelyükön, a Csendes-óceán déli részén található Új-Kaledóniában
úgy tartják, hogy a varjúk képesek szerszámokat készíteni tövisekből és levelekből.

A tudósok gyakorlatilag véletlenül ismerték fel Betty képességét, miután arra voltak kíváncsiak, hogy egy egyenes és egy hajlított drót közül melyiket fogja szerszámként használni - ha egyáltalán megpróbálkozik valamivel.

A kutatók legnagyobb megdöbbenésére mikor Ábel ellopta Betty hurkos drótját, Betty nekiállt, és hajlított magának egyet.

Később tíz alkalomból kilencszer megismételte a műveletet, ráadásul nem is mindig ugyanúgy járt el. Egyszer ráállt a drótra, és csőrével húzta a másik végét felfelé, máskor egy repedésbe dugta, és úgy próbálta hajlítani. Ha nem sikerült, ugyanazt folytatta, de egy másik szögből. Addig próbálkozott, míg előbb vagy utóbb hozzá nem jutott a vacsorájához.

Kacelnik professzor véleménye szerint csak azért, mert Betty tehetséges szerszámkészítő, még nem biztos, hogy minden területen ilyen okos.

"Nem csak egyféle intelligencia van. A különböző állatfajok más-más intelligenciát fejlesztettek ki a saját szükségleteik szerint."

Nem Betty az első madár, amelyik különlegesen értelmesnek mutatkozik. A
varjúk általában jó problémamegoldó képességgel rendelkeznek, de kísérletek
bizonyítják, hogy a galambok például képesek embereket, sőt az ábécé betűit is képesek megkülönböztetni.

A leghíresebb madár mind közül talán Alex volt, egy afrikai szürke papagáj,
akit dr. Irene Pepperberg vizsgált a 1980-as években az Egyesült Államokban. Alex több mint száz angol szó helyes használatával utalt különböző tárgyakra, illetve tett fel kérdéseket és fogalmazott meg kéréseket.