Vágólapra másolva!
Két angol kutató szerint a férfiak heréi azért kerültek a hasüregen kívülre, mert a hőmérséklet hatással lehet az utódok nemére.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGOJohn McLachlan és Helen Storey úgy vélik, hogy a hőmérséklet-érzékeny ún. "fiú/lány kapcsoló" evolúciós örökségünk része.

A hőmérséklet sok hüllőfaj esetében nagyban meghatározza az utódok nemét. Jó példa erre, hogy - fejlődésük egy kritikus szakaszában - a 30 Celsius-fok alatt tartott krokodiltojásokból nőstények, e hőmérséklet fölött pedig hímek bújnak elő. Ez a rendszer persze nem működhetne az állandó testhőmérsékletű, utódaikat saját testük védett melegében hordozó emlősöknél. Ehelyett az embriók a férfiak Y-kromoszómáján elhelyezkedő, SRY nevű gén hatására indulnak el a férfivá válás rögös útján.

A Plymouthi Peninsula Egészségügyi Főiskola biológusa, McLachlan szerint ez a genetikai kapcsoló az immár fölöslegessé vált, de még nem teljesen elveszített hőmérsékleti szabályozó funkciót váltotta fel. Előfordulhat ugyanis, hogy hím állatok működő SRY nélkül születnek, ami arra utal, hogy valami más, esetleg a hőmérséklet is hatással lehet az utód nemére.

A magas hőmérséklet a fiúknak kedvez, méghozzá valószínűleg azáltal, hogy felgyorsítja az embrionális fejlődést - állítja a kutatópáros. Egyes megfigyelések szerint ugyanis a hím utódok - egy bizonyos fejlődési szakaszban - gyorsabban fejlődnek.

Hipotézisüket többek között azzal a megfigyeléssel is alátámasztják, hogy a forró égöveken több hímnemű utód születik.

"Érdekes hipotézis, amely megérdemli, hogy ellenőrizzük, de az eddigi vizsgálatok alapján nem igazán nevezhetem többnek puszta spekulációnál" - fogalmaz Stuart West, az Edingburgh-i Egyetem kutatója.

Általában úgy tartják, hogy a herék azért kerültek a test biztonságos melegén kívülre, mert a hímivarsejtek fejlődésükhöz néhány fokkal alacsonyabb hőmérsékletet igényelnek. McLachlan azonban nem elégszik meg ezzel a kézenfekvő magyarázattal: "Sokkal egyszerűbb például magasabb hőmérsékletet is elviselő ivarsejteket kialakítani, mint külső herékkel élni." Amiben lehet valami, ha a férfiak kínosan érzékeny heréire, vagy a rejtett heréjűség magas kockázatára, ill. a - szintén nem ritka - heresérvre gondolunk

A herék elhelyezkedése ehelyett esetleg csupán azt hivatott megakadályozni, hogy az apák ne csak hím utódokat nemzenek.

McLachlan szerint mindenesetre tesztelhető a "hőkapcsoló" hipotézise. Az egyik lehetséges ellenőrzés például az lenne, hogy a spermiumokat különböző hőmérsékletű szövetkultúrákba helyezik, hogy így találják meg azt a valószínűleg vékony hőmérsékletküszöböt, amely a hőkapcsoló bekapcsolódását és a hímivarsejtek pusztulását elválasztja.