Új vizsgálat a távvezetékek és a rák viszonyáról

Vágólapra másolva!
Angol kutatók ismételten megkérdőjelezték azt a feltételezést, mely szerint az elektromos távvezetékek hatása növelné a gyermekkori leukémia kialakulásának kockázatát.
Vágólapra másolva!

Egyes szakértők szerint a rákos megbetegedésekhez a magasfeszültségű elektromos vezetékek közelében lévő lakásokban mért erős elektromágneses tér is hozzájárul. Úgy vélik, hogy az elektromos vezetékek és a háztartási készülékek elektromágnesessége csökkenti a szervezet védekezőképességét.

Ugyanakkor a brit Nemzeti Sugárvédelmi Testület (National Radiological Protection Board, NRPB) kutatói nem osztják ezt az elképzelést. Állításuk szerint laboratóriumi körülmények között mindeddig nem sikerült megbízható módon kimutatni az összefüggést.

"Egyes korábbi vizsgálatok eredményei valóban arra utaltak, hogy létezik valamilyen halvány kapcsolat a rendkívül erős mágneses mező és a gyermekkori leukémia kialakulásának megnövekedett kockázata között. Hogy laboratóriumi körülmények között ellenőrizzük a feltételezett összefüggést, a megszokottnál jóval erősebb mágneses mezőkben vizsgáltuk az emberi sejtek működését" - számolt be kutatócsoportjának legutóbbi munkájáról dr. David Lloyd a Reutersnek.

Az eredményről elmondta: nem sikerült bizonyítékot találni a feltételezett kapcsolatra. A kutatók intenzív elektromágneses sugárzás segítségével juttatták a sejteket a tumoros állapot előtti fázisba. Ám ezután hiába tették ki őket az angol otthonokra jellemző szintnél jóval erősebb mágneses mezők hatásának, azok természetes úton regenerálódtak.

Ennek ellenére a brit kormány felügyelete alatt álló Nemzeti Sugárvédelmi Testület elismeri, hogy létezhet egy bizonyos laza összefüggés a betegség és a mágneses mező között - annak ellenére, hogy ennek természetéről mindeddig nem sikerült számot adni. "A miénkhez hasonló vizsgálatok keretében eddig senkinek nem sikerült azt a mechanizmust feltárni, amellyel a mágneses mezők befolyásolhatnák a gyermekkori leukémiás megbetegedések kialakulásának kockázatát" - nyilatkozta Llyod.

Egyes kutatók azonban - mint például Denis Henshaw professzor, a Bristoli Egyetem munkatársa - vitatják ezt az álláspontot. "Bár az országszerte végzett vizsgálatok önmagukban nem tudták statisztikailag érvényes módon alátámasztani, hogy a magasfeszültségű vezetékek közelében élő gyermeknél gyakoribb lenne a betegség kialakulása, a vizsgálati eredmények összehasonlító elemzése alapján egyértelműen megállapítható, hogy még a távvezetékekre jellemző intenzitásnál gyengébb mágneses mezők is megkétszerezhetik a leukémiás megbetegedési arányokat" - állítja.

Henshaw és a hozzá hasonló véleményen lévő kutatók szerint a melatonin nevű hormon fontos szerepet tölt be a leukémiát kiváltó kóros folyamatok elleni védekezésben. Az erős mágneses mezők viszont a melatonin működését gátolják.

"Természetesen örülök annak, hogy Dr. Lloyd és munkatársai közzétették kutatási eredményeiket. Mindazonáltal ki kell emelnem, hogy kutatásuk nem terjedt ki a melatonin szerepének vizsgálatára; ennélfogva nem kell túlságosan meglepődnünk azon, hogy a kutatók nem mutatták ki a mágneses mezőknek a sejtekre gyakorolt hatását" - fogalmaz Henshaw professzor.

A brit vizsgálatok után tehát - a mobiltelefonok esetéhez hasonlóan - nem lettünk okosabbak a távvezetékek és a rák közötti esetleges kapcsolatot illetően.