A nők jobban csalnak a szexben

Vágólapra másolva!
Egy friss tanulmány szerint a nők sokkal többször hazudnak szexuális életükről, mint a férfiak. Az intim titkaik kiteregetésétől ódzkodó nők valódi "eredményeit" amerikai kutatóknak egy hamis hazugságvizsgáló segítségével sikerült leleplezniük.
Vágólapra másolva!

Egy 1960 óta folyó kutatás szerint a férfiak rendszeresen több szexuális partnerről számolnak be, mint a nők. A szakembereknek feltűnt, hogy valami nem stimmel: ez a különbség ugyanis olyan mérvű, hogy az egyenesen statisztikai képtelenség vezet. Példának okáért a brit férfiak - saját bevallásuk szerint - éltük során átlagosan 13 nővel létesítenek szexuális kapcsolatot, ezzel szemben a nők mindössze 9 férfira "emlékeznek".

Ezt az anomáliát korábban azzal magyarázták, hogy a férfiak szeretnek szexuális teljesítményükkel dicsekedni, és kicsit "elszámolják" magukat, ezért a nőket tekintették megbízható adatközlőnek, és a férfi-statisztikákat is kicsit hozzájuk kozmetikázták.

Most azonban Terri Fisher (Ohio Állami Egyetem) és Michele Alexander (Maine-i Egyetem) kutatásaik során ezzel épp ellentétes eredményre jutottak: az igazi lódítók szerintük a nők, és nem a férfiak.

A nők válaszait döntően az határozza meg, hogy rajtakaphatják-e őket a csaláson avagy sem. Amikor ugyanis a válaszadók azt hitték, hogy a hazugságvizsgálóval ellenőrzik válaszaikat, rendszerint kétszer annyi férfit vallottak, mint egyébként.

"A nők általában sokkal érzékenyebbek a társadalmi elvárásokkal szemben, amely különösebben nem tolerálja a szebbik nem kicsapongásait. Ehhez alkalmazkodva a nők néhány férfit egyszerűen letagadnak" - állítja Fisher. A nőktől a társadalom hűséget és a partnerhez való érzelmi kötődést várja el, semmint puszta szexuális örömszerzés keresését.

Tökéletes anonimitás

Fisher és Alexander kétszáz 18 és 25 év közötti hajadon ill. nőtlen heteroszexuális egyetemi hallgatóval készített felmérést. A jelentkezőket három csoportba osztották.

Az első csoporttal olyan tesztet töltettek ki, amelyen személyes adataik fel voltak tüntetve, míg a második csoport teljes anonimitásban (és egyedül) válaszolhatott a kérdésekre. A harmadik csoport tagjainak a karjára, a kézfejére és a nyakára elektródákat kötöttek, és közölték velük, hogy miközben töltik a tesztet, hazugságvizsgáló figyeli válaszaikat - ami persze nem volt igaz.

Az első csoportba tartozó nők - akik tudták, hogy válaszaikkal azonosíthatják őket - átlagosan 2,6 szexuális partnerről számoltak be, míg az anonim csoport tagjai 3,4 különböző férfival töltötték együtt az éjszakát eddigi életük során.

Azok a nők pedig, akik azt hitték, hogy hazugságvizsgáló ellenőrzi őket, elmondásuk szerint átlagban 4,4 férfival létesítettek szexuális kapcsolatot.

De ami még jobban meglepte a kutatókat, az az volt, hogy a férfiak válaszait szignifikánsan nem befolyásolta, hogy melyik csoportba kerültek: a hazugságvizsgáló-csoport tagjai átlagosan 4 partnert számoltak meg, ami lényegileg nem különbözik a másik két csoport 3,7-étől.