Indul a Föld-típusú bolygók utáni vadászat

Több nagy teleszkóp hálózatba kapcsolt működésével nagyszabású kutatás kezdődik a Földhöz hasonló, Naprendszeren kívüli bolygók után.

Eddig körülbelül száz Naprendszeren kívüli bolygót (exobolygót) fedeztek fel a csillagászok, ám ezek között egy sincs, ami az általunk ismert élet hordozására alkalmas lehet. Ennek oka, hogy a jelenlegi műszerekkel egyelőre csak a Jupiterhez hasonló gázóriásokat tudnak megfigyelni.

Májustól azonban egyesített erővel próbálnak meg minőségi áttörést hozni ezen a területen. Bolygónk számos nagy teleszkópja hálózatba kapcsoltan működik, hogy Föld-típusú bolygókra vadásszon.

A bolygók megfigyelése közvetett módon történne, vagyis nem arról van szó, hogy valóban látnák (lefényképeznék) az objektumot. A mai műszerekkel ez nem lehetséges. Még csak nem is a "szokásos" módon, vagyis a csillagára kifejtett gravitációs hatása révén szereznének tudomást róluk (a csillag mozgásában ez periodikus ingadozásokként jelentkezik, ami a színképből állapítható meg).

A kutatók az úgynevezett mikrolencse-hatás segítségével próbálnak bolygókat találni.

A mikrolencse-hatás a gravitációslencse-hatáson alapul. A Világegyetemnek egy távoli pontjáról felénk haladó fénysugár számára nem mindig az egyenes út bizonyul a legrövidebbnek. A gravitációs tér ugyanis a fény haladási irányát is befolyásolja, ahogyan azt már Einstein feltételezte általános relativitáselméletében. Ha egy égitest közelében halad el, akkor az hatással van rá: eredeti irányától kissé eltéríti. Az égitest tárgylencseként működhet, és "mögötte", a távolban elhelyezkedő objektum képét felénk fókuszálja, akárcsak egy optikai lencse. Az így keletkezett képeket szokták kozmikus délibáboknak, a jelenséget pedig gravitációslencse-hatásnak nevezni. A gravitációslencse-hatás a távoli objektumok fényességét is megnövelheti, és egyébként észrevehetetlenül halvány égitesteket tehet láthatóvá. Felléphet a többszörös leképezés jelensége is: ilyenkor egy adott objektum képét megsokszorozva láthatjuk.

A klasszikus gravitációslencse-hatást leginkább a galaxisok, galaxishalmazok (tehát nagy tömegek) esetében tanulmányozhatjuk. A mikrolencse-hatás ennek kisebb mértékű megfelelője. Amikor egy halvány csillag (vagy valamilyen sötétebb tömeg, pl. barna törpe) áthalad annak a látóiránynak a közelében, amerre egy távolabbi, fényesebb csillag fekszik, akkor fényét a Föld felé fókuszálja. A földi megfigyelő ezt a háttérobjektum kifényesedéseként (fényességének megnövekedéseként) érzékeli. A mikrolencse-hatások igen ritkák: minden 1 millió csillagból egy csillag fénye lencséződik. A kutatások ezért a Tejútrendszer magjának irányába összpontosulnak, ahol igen sűrű a csillagmező.

Bolygóra akkor lehet gyanakodni, ha az elsődleges (vagyis az előtércsillag által kiváltott) mikrolencse-eseményben variációk figyelhető meg: ezek okozója ugyanis bolygó is lehet. A fő kifényesedést ebben az esetben egy másodlagos, kisebb csúcs követi, amit már a bolygó hatása okoz.

A csillagászok szerint a módszerrel 20 ezer fényéves távolságig kimutathatók az ilyen bolygók, ami jóval nagyobb az eddig átvizsgált, körülbelül 100 fényév sugarú térrésznél.