A világűr hatása a társadalomra

Vágólapra másolva!
Budapesten kerül megrendezésre a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia első olyan konferenciája, amely kifejezetten a világűr társadalmi hatásaival foglalkozik.
Vágólapra másolva!

2005. március 17-19. között a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia (International Astronautical Academy, röviden IAA) a világűr társadalmi hatásaival foglalkozó nemzetközi konferenciát szervez Budapesten. "A világűr hatása a társadalomra"(Impact of Space on Society) címet viselő rendezvényen a szervezők mintegy kétszáz résztvevőre számítanak.

A konferencia lebonyolítását hazai részről a Magyar Űrkutatási Iroda, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Asztronautikai Társaság szervezi. Fővédnökei Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter és Vizi E. Szilveszter akadémikus, az MTA elnöke. Megrendezését az IAA mellett a nemzetközi szervezetek közül az Európai Űrügynökség (ESA), a Japán Űrügynökség, az EURISY, az UNESCO és a Nemzetközi Űregyetem támogatja.

A konferencián előadások hangzanak el az űrtevékenység mindennapi hasznáról, társadalmi és kulturális hatásairól, az oktatásban és az ismeretterjesztésben betöltött szerepéről, valamint az információs társadalom megteremtéséhez való hozzájárulásáról.

A konferencia keretében külön megemlékezés hangzik el a száz éve elhunyt Verne Gyuláról, az űrhajózási irodalom úttörőjéről. A konferencián sor kerül az IAA és az ESA által közösen kiadott Impact of Space Activities Upon Society című könyv bemutatására is. A könyv számos társadalmilag elismert személyiség összegyűjtött nyilatkozatát tartalmazza arról, hogy számukra miben mutatkozik meg az űrtevékenység társadalomra gyakorolt pozitív hatása.

A konferencia teljes programja megtalálható a rendezvény honlapján.