Vasútvonal a felhők felett

A tervek szerint 2007 nyarán átadásra kerül a Kínát Tibettel összekötő vasútvonal. Az új közlekedési útvonal megszüntetheti Tibet elzártságát, elősegítheti a tartomány gyors gazdasági fejlődését, ugyanakkor kérdéses, hogy nem sodorja-e végveszélybe a tibetiek ősi kultúráját, az itt honos egyedi állat- és növényvilágot, valamint a törékeny egyensúlyban lévő magashegyi természeti környezetet.

A Qinghai-Tibet vasút építői idén nyáron átlépték Tibet határát. A sínek fektetése gőzerővel folyik, és az építkezés megállíthatatlanul közeledik Lhassza felé. A vasútvonal a Tibettel szomszédos Qinghai tartomány fővárosával, Xining-gel fogja megteremteni a vasúti kapcsolatot. Az építkezés egyike azoknak a természetátalakító óriás-beruházásoknak (mint pl. a Jangce-Huangho-csatorna építése, vagy a Jangce-folyón felépített, több mint 500 km hosszú Három Szurdok Gát, a Föld legnagyobb duzzasztógátja), amelyek jelzik a világ számára a kínai gazdaság rohamosan növekvő erejét és technológiai fejlettségét.

A Qinghai-Tibet vasútvonal több szempontból is úttörő vállalkozás. Az 1142 km hosszú vasúti sínpár jelentős része a 4000 méter fölé magasodó Tibeti-fennsíkon fog keresztülhaladni, ahol több mint ötven 7000 méter fölé tornyosuló hegycsúcs található. A nagy magasság, az itt tapasztalható oxigénhiány és a szélsőséges időjárási körülmények, az állandóan fagyott sziklás altalaj (permafrost) az építőmunkásokat emberfeletti fizikai erőkifejtésre, a tervezőket pedig ezidáig máshol nem alkalmazott technológiai megoldások kidolgozására késztették. A mostoha természeti körülmények és technológiai problémák mellett a vasútépítőknek soha nem tapasztalt szigorúságú ökológiai követelményeknek kell megfelelniük. Egyetlen kínai nagyberuházás esetében sem fordítottak még annyi figyelmet és anyagi eszközt a környezetvédelemre, mint a Qinghai-Tibet vasútvonal estében, amit a törékeny magashegységi ökoszisztéma indokol.

A tervektől a megvalósításig

Az 1,2 millió négyzetkilométer kiterjedésű Tibet hozzávetőlegesen egykilencede Kína teljes területének. A közel 2,7 millió tibeti 90%-a földművelésből vagy állattenyésztésből él. A tartomány közlekedési hálózata elmaradott.

A tibeti vasút- és közúthálózat fejlesztésének története egyidős Tibet kínai annektálásával. A magas hegyek által elzárt hatalmas kiterjedésű tartomány bevonása Kína gazdasági és közigazgatási vérkeringésébe a kínai pártvezetést arra sarkallta, hogy a közlekedési hálózat kiépítésére átfogó koncepciót dolgozzon ki. A munkálatok hamarosan megkezdődtek, és 1954-ben szinte egyszerre adták át a Szecsuán-Tibet és a Qinghai-Tibet közötti közutat. (Addig csak karavánutakon lehetett Tibetet megközelíteni.) Ezt követően három további országos jelentőségű közúttal bővült a Tibetbe irányuló közlekedés hálózata. A hatvanas években a belföldi repülőjáratok is megindultak. Ugyanakkor a közúti és légi szállítás kapacitása nem tudott megfelelni a tömeges áru- és személyszállítási igényeknek.

A kínai vezetés már az ötvenes években elhatározta, hogy megépíti a vasutat Lhasszáig. 1956-58 között megtörtént a nyomvonal kijelölése, majd ezt követően a tervezés és az építkezés is kezdetét vette. A gazdasági problémák és a kulturális forradalom következtében a munkálatok nagyon lassan haladtak. A vasút első, Xiningtől Germuig tartó 814 km-es szakasza 1979-re készült el. Ezt követően azonban az építkezés elakadt, mivel ekkor még nem állt rendelkezésre napjaink műszaki technológiája és az a gazdasági potenciál, melynek segítségével a kínai vasútépítők át tudták volna törni a Tibetet őrző 4000 méteres hegyóriásokat.