Lassan gyógyul az ózonlyuk

Vágólapra másolva!
Az Antarktisz feletti ózonlyuk beforradása várhatóan hosszabb időt vesz igénybe, mint azt korábban gondolták. A legújabb számítások szerint az előrejelzett időpontnál 15 évvel később fog bolygónk védőpajzsa újra teljes védelmet nyújtani az ultraibolya sugárzás ellen.
Vágólapra másolva!

A XXI. századra szóló kedvezőtlen előrejelzések (globális felmelegedés, a világtenger vízszintemelkedése, a sarki jégsapkák megolvadása stb.) között talán egyedül az ózonréteg várható regenerálódása jelenti az egyetlen pozitívumot. Bár az utóbbi években a pólusok felett kialakuló ózonlyuk kiterjedése újabb és újabb rekordot döntött meg, a kutatók szerint a legrosszabbon már túl vagyunk. (Az Antarktisz feletti ózonlyuk legnagyobb kiterjedése tavaly elérte a 24,3 millió km2-t. Ez ugyan elmaradt az 1998-as 26,4 millió km2-es rekordtól, de nagyságrendi javulást nem mutatott.)

A korábbi becslések szerint az évszázad közepére a magaslégkörben az ózonréteg visszanyeri a múlt század közepe előtti szintet, és ezzel párhuzamosan a sarkvidékek felett tapasztalható ózonlyuk is megszűnik.

Erre a derűlátásra vetett sötét árnyékot az a bejelentés, amely a múlt hónapban hangzott el az American Geophysical Union (Amerikai Geofizikai Társaság) San Francisco-ban rendezett tanácskozásán. A National Oceanic and Atmospheric Administration's Global Monitoring Division kutatói szerint jóval több ózonkárosító klór-fluoro-karbon (CFC) halmozódott fel bolygónkon, mint azt korábban gondolták. Ezek a gázok a légkör magasabb rétegeibe kerülve lassítják az ózon regenerálódását.

Az 1930-as években kifejlesztett CFC-k, a "kemény freonok" (és később a HCFC-k, a "lágy freonok") forradalmasították a hűtő- és klímatechnikai ipart. A CFC-k a légkörbe kerülve reakcióba léptek az ózonnal és elbontották azt. Az 1987-es montreáli jegyzőkönyv kimondta ezek használatának betiltását. A gyártás leállításával a direkt kibocsátás gyakorlatilag megszűnt, ugyanakkor még számos régebbi hűtőszekrényben, tűzoltókészülékben, légkondicionáló rendszerben megtalálhatóak ezek a vegyi anyagok, melyek tartalmukat a közeljövőben is a légkörbe fogják juttatni. Napjainkban a fejlődő országok váltak a legnagyobb CFC-kibocsátóvá, mivel itt még nagy számban találhatók ezek a hagyományos készülékek. 2003-ban tőlük származott az összes ózonkárosító gáz közel fele, amely a légkörbe került.

Mindezek ellenére az ózonrétegben kimutathatóan kedvező folyamatok indultak meg. Az Alabama Egyetem kutatócsoportja 2003 augusztusában arra az eredményre jutott, hogy az ózonpajzs külső részén (a sztratoszféra felső rétegeiben) jelentősen lassult az ózon lebomlásának sebessége. Földi és műholdas mérések adatait elemezték 20 évre visszamenőleg, és azt találták, hogy a korábbi, évtizedenkénti mintegy 8%-os ritkulás a legutóbbi évtizedre vetítve a felére, 4%-ra csökkent a felső rétegben.

Ezt a kedvező tendenciát a mostani bejelentés sem vonja kétségbe, ugyanakkor hatásait tekintve lassabb folyamatként értékeli azt. A CFC kibocsátását speciális repülőgépekről mérték. Az eredményeket olyan számítógépes modellekbe táplálták, melyek az 1960 és 2100 közötti időszakot vizsgálták. Az eredmények azt mutatták, hogy az ózonszint visszatérése az 1980-as értékre csak 2065 körül várható. Az Északi-sark feletti ózonlyuk - amely jóval kisebb, mint a Déli-sark feletti - beforradása ugyanakkor már 2030 körül prognosztizálható. A World Meteorological Organization éves jelentését, amely a Föld ózonrétegének állapotát értékeli, már a fenti mérések és előrejelzések figyelembevételével fogják közreadni.

Ladányi László