Prérifarkast fogtak New York szívében

Vágólapra másolva!
Prérifarkas garázdálkodott a New York-i Central parkban. A rendőrség helikoptereket is bevetve, nagy erőkkel folytatta a hajtóvadászatot, és két napig tartó üldözés után sikerült bekeríteni az állatot.
Vágólapra másolva!

Az egy éves, hím prérifarkas (más nevén kojot) többször is kibújt a hajtók szorításából, kerítéseket ugrott át, illetve a park mesterséges tavain úszva menekült, míg végül a nagyszabású mozgósítás két nap után meghozta az eredményt: egy altató lövedék célba ért. A befogott prérifarkast vadvédelmi területre költöztetik át.

A békés ragadozót március 19-én pillantották meg először a parkban kocogók, és azonnal értesítették a hatóságot a "farkasszerű állatról". Utoljára 1999-ben fordult elő, hogy kojot tévedt a világ egyik legsűrűbben lakott nagyvárosának kellős közepébe. A feltételezések szerint északról érkezhetett a metropolisz zöld tüdejét jelentő, nagy kiterjedésű parkba, és a hátrahagyott tollkupacok tanúsága szerint a tavakban úszkáló récékre és egyéb madarakra vadászhatott.

Az állat a fővárostól északra fekvő Westchester megyéből indulhatott dél felé, és Bronx-szon át folytatta útját, míg meg nem érkezett a Central Parkba - nyilatkozta a park szóvivője, Carli Smith.

A prérifarkas (Canis latrans) termetre közepes kutya méretű, neve ellenére az Egyesült Államok egész területén, a hegyekben is megtalálható. Az elmúlt száz év során az USA és Kanada farkasállományának megritkulásával a prérifarkas új vadászterületekhez jutott, és elfoglalta a korábbi csúcsragadozó északi élőhelyeit. Az emberre veszélytelen, mókusokra, nyulakra, madarakra vadászik, de megdézsmája a baromfi udvarokat is.