Tökéletes formában az Atlantis

2006.09.08. 12:11

Sokszori halasztás után szombaton végre elindult az Atlantis űrrepülőgép, hat fős legénységgel a fedélzetén. Az eddigi vizsgálatok alapján nem történt számottevő sérülés a startnál, és az Atlantis tökéletes "formában" van.

Hétfői információk

Az asztronauták szeptember 10-én az űrrepülőgép orrkúpját és a szárnyak belépőéleit ellenőrizték, sérülésekre vadászva. Az eddigi vizsgálat alapján nem történt számottevő sérülés, és az Atlantis tökéletes "formában" van.

A kiürült, majd levált üzemanyagtartály fotói alapján annak felületéről is sokkal kevesebb hőszigetelés-darab hiányzott, mint a korábbi repülések során. A start idején készített felvételek szerint 4:05-kor és 4:25-kor vált le egy-egy nagyobb szigetelésdarab, de nem okozott komoly sérülést. A radaros vizsgálatok 5 és fél perccel a start után is mutattak egy leszakadást, de ennek egyelőre nincs nyoma az optikai tartományban, ahogy a start után 14 másodperccel, a szárnyban elhelyezett szenzor által észlelt eseménynek sem.

Az űrrepülőgép időközben több pályamódosítást végzett, ennek eredményeként fokozatosan megközelíti a Nemzetközi Űrállomást, amellyel hétfőn, magyar idő szerint 12:46 körül fog dokkolni. A csatlakozás után két-három órával emelik ki az új naplemtáblát a raktérből. Ennek szerelése lesz az első űrséta feladata, amelyet keddre terveznek.

Szombati információk

A magyar idő szerint szombaton (szeptember 9-én) 17.15-kor lezajlott start problémamentes volt. Az elemzések alapján a kamerák nem rögzítették nagyobb szigetelésdarab leválását a fő hajtóanyagtartályról. Mindössze néhány kisebb darab tört le, erre is közel négy perccel az indulás után került sor, a légkör kisebb sűrűségű, veszélytelen részében. A csütörtökön hibás jelzést adó, az üzemanyag kiürülésére figyelmeztető ECO-szenzor ezúttal nem produkálta a múltkori téves jelzést.

A starttal megkezdődött az egyik eddigi legbonyolultabb repülés az űrrepülőgépek történetében, amelynek összetett programja a Hubble-űrteleszkóp javítását végző korábbi küldetésekével vetekszik.

A szombati volt az utolsó szeptemberi startlehetőség. Az első indulási időpontot még augusztus 27-éra tervezték, de mint arról folyamatosan beszámoltunk, különféle okok miatt sorozatos halasztások következtek (lásd lent).

Pénteki információk

Az Atlantis űrrepülőgép indulását először egy villámcsapás, majd a közelgő Ernesto trópusi vihar miatt, később az egyik áramtermelő folyadékcellánál jelentkezett rövidzárlat következtében kellett elhalasztani. A legújabb, pénteki halasztás oka pedig a folyékony hidrogén üzemanyag mennyiségét érzékelő szenzor hibája. A következő lehetséges startidőpont szombat délutánra esik. Ha a négy szenzor közül akkor is csak egy mutat hibás jelzést, a hiba ellenére a startot végrehajtják.

Amennyiben pedig a korábbi halasztást okozó áramtermelő cellával mégis komoly probléma merül fel az út során, lerövidítik a repülés időtartamát. Az Atlantisnak azonban még ebben az esetben is lesz elég ideje arra, hogy egy hosszú űrsétával megkezdjék az új napelemtábla felszerelését a Nemzetközi Űrállomásra. A raktérben várakozó napelemtáblát minél előbb fel akarják juttatni, ugyanis a későbbiekben 5-6 további repülés és számos űrhajón kívüli munka szükséges még ahhoz, hogy az végső formájában működhessen.

Az Atlantison három olyan folyadékcella van, amelyek az üzemanyag hidrogénjét és oxigénjét felhasználva, ún. fordított elektrolízissel egyenáramot termelnek, amelyet aztán továbbalakítva az űrrepülőgép különféle rendszerei felhasználnak. Az 1-es számú, zárlatot mutató cella kicserélése azonban a startpadon nem lehetséges - de szerencsére vannak tartalékrendszerek a kiváltására. Ezek használatával és néhány további korlátozással biztonságosan végrehajtható a repülés.

A startra a NASA legújabb döntése értelmében mégsem a pénteki nap az utolsó alkalom szeptemberben, és szombaton is megkísérlik az Atlantis elindítását. A startot azonban sokáig már nem lehet halasztani, egyrészt mert nem akarják, hogy a Szojuz-űrhajó 18-ára tervezett indulása után még fent legyen az űrrepülőgép, másrészt pedig mert feltétlen nappal akarnak startolni - emiatt legközelebb már csak októberben indulhatna az űrrepülőgép.

Kereszturi Ákos

KAPCSOLÓDÓ CIKK