A mezei verebet választotta az év madarának 2007-ben a Magyar Madártani Egyesület. A faj állománya az utóbbi 3-4 évtizedben drasztikusan csökkent Nyugat-Európában, olyannyira, hogy például Nagy-Britanniában az eredeti létszám 3%-ára csökkent.

Magyarországon ma még erős állomány, több mint kétmillió pár található, de a riasztó nyugat-európai trend számunkra is figyelmeztető jel, hisz a csökkenést sokkal könnyebb megelőzni, mint visszafordítani.
Mitől fogynak a verebek?
A mezei veréb agrárterületekhez kötődő madárfaj, amely apróbb rovarokat és gyommagvakat fogyaszt, fiókáit pedig kizárólag fehérjedús sáskákkal, szöcskékkel, hernyókkal, bogarakkal táplálja. Amíg tudja. Mert egy alapos permetezés után szinte egy pillanat alatt eltűnik az a rovartáplálék, amellyel a verébszülők fiókáikat nevelnék. Az intenzív, ipari jellegű gazdálkodás, a fokozott vegyszerhasználat, a veszteségmentes terménybetakarítás miatt Nyugat-Európa számos országában jelentősen szűkült a faj élettere és táplálékbázisa. Ebben nagy szerepe volt az Európai Unió intenzív gazdálkodást támogató Közös Agárpolitikájának (CAP) is, amely bombaként robbant a mezőgazdasági területekhez kötődő madárfajok között, ha nem is kiirtva, de jelentősen megtizedelve állományaikat.
Hol találkozhat mezei verébbel?
Itthon még mindenfelé találkozhatunk mezei verebekkel: ott vannak a gyomos tarlószélen, gyümölcsösökben, öreg temetőkben, ártéri erdők csonkolt füzeseiben és romos tanyaépületeken, és bár nálunk nem kedveli a nagyvárosi miliőt, kisebb telepei megfigyelhetők Budapesten, a Ludovika mögötti Orczy-kertben is. A mezei veréb egyébként a Brit-szigetektől egészen Mandzsúriáig megtalálható. Ázsia déli részén, és Délkelet-Ázsiában más alfajai élnek, Japánban pedig a mezei veréb tölti be a házi veréb szerepét, Tokióban parkokban, épületek zugaiban fészkel.

57 lepke óránként
A mezei veréb rovarokkal eteti fiókáit. Mindkét szülő fáradhatatlanul hordja nekik a táplálékot. 1969-ben Rékási József ornitológus megfigyelte, hogy a szülők óránként ötvenhét amerikai szövőlepkét vittek a fészekhez.
A mezei veréb védelméért természetesen minden kerttulajdonos, földtulajdonos, gazdálkodó is sokat tehet, csupán azzal is, ha megőrzi az idős, odvas fákat, és felhagy a tarlóégetéssel. A meghagyott tarlók, főleg ha már egy kicsit gyomosak, a veréb mellett számos madárfaj - pintyek, kenderikék, tengelicek, citromsármányok - és sok más énekesmadár áttelelését segítik.

Mi alapján választják az év madarát?
A Magyar Madártani Egyesület 27 éve választja meg az év madarát. A döntést mindig alapos mérlegelés előzi meg. A kiválasztás szempontjai különbözőek: a faj tényleges veszélyeztetettsége, hirtelen állománycsökkenés, kiemelt védelmi akció, vagy éppen az aktív védelem népszerűsítése.
[origo]
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.