Ősgerincesek kincsesbarlangjai Ausztráliában

Egy bámulatos csonttemető újabb adatot nyújt egy rejtélyes fajkihalás megértéséhez, de végső megoldást ettől sem remélhetünk.

Erszényes oroszlán

Közép-Ausztrália déli részén, a meglehetősen száraz Nullarbor-síkság alatt három újabb olyan barlangot tártak fel, amelyek valóságos fosszília-kincsesbányák. A paleontológusok összesen 69 gerinces faj - köztük nyolc új kengurufaj - és egy puhatestű maradványait találták meg, amelyek 200-800 ezer évvel ezelőtt éltek. A ritka leletegyüttes egy erősen vitatott témához nyújthat fontos adatokat: mi vezetett a nagytermetű ausztrál megafauna kihalásához?

A kutatók szerint a most talált állatok a maihoz hasonló száraz éghajlaton éltek. Szerintük ez arra utal, hogy egyedül a klímaváltozás nem okozhatta a tömeges kihalást. Többek között azért is fontos a jelenlegi felfedezés, mert első ízben tudják bizonyítani, hogy egy teljes ősmaradvány csoport alkalmazkodott a száraz éghajlathoz.

Ausztrália területét évmilliókon keresztül furcsa állatvilág népesítette be (pl. orrszarvú méretű erszényesek, 7 méter hosszú gyíkok és fákon élő ragadozó oroszlánok). 45 ezer évvel ezelőtt azonban (körülbelül akkor, amikor az emberek megérkeztek a területre) Ausztrália nagy termetű állatai elkezdtek fokozatosan eltűnni. A megafauna 90%-a halt ki néhány évezred lefolyása alatt.

A kihalás kiváltó okai azonban máig homályba burkolóznak, és éles vitákat váltanak ki a szakemberek között. Egyesek szerint a legutolsó jégkorszak során az ausztráliai állatok nem tudtak alkalmazkodni a hidegebb és szárazabb éghajlathoz. Mások viszont az emberekre hárítják a felelősséget. Véleményük szerint az ősi telepesek okolhatók a kihalás miatt, akik levadászták az állatokat, az élőhelyeiket pedig felégették.

A most talált leletek korát a csontokat bekérgező kalcit nevű ásvány izotópos vizsgálatával határozták meg a Nyugat-Ausztráliai Múzeum kutatói. Szintén ezeket az izotópokat hasonlították össze a ma élő kenguruk és wombatok fogaiból mért adatokkal, hogy megismerjék a kihalt állatok táplálkozási szokásait. Az eredmények szerint az eltűnt fajok főleg növényevők voltak, és idejük nagy része a száraz, nyílt területek vegetációjának legelészésével telt. Elképzelhető, hogy a maitól kissé nedvesebb lehetett az éghajlat, de a megafauna egyértelműen alkalmazkodott a száraz viszonyokhoz.

Mint az várható volt, nem mindenki ért egyet a kutatásból levont következtetésekkel, mivel szerintük ezek túlzottan leegyszerűsítik a helyzetet. Szerintük a klímaváltozás felelős az egykori gazdag élővilág hanyatlásáért, és a megérkező emberek már csak a kegyelemdöfést adták meg a legyengült állatcsoportoknak.