A karmosmajmok két faja, a fehérfejű selyemmajom és az arany oroszlánmajmocska is szaporodott a budapesti állatkertben. A két-két kölyök világra jövetele azért is örvendetes, mert ezek az állatok őshazájukban fenyegetett fajoknak számítanak, ezért az állatkertek tenyészprogramokat tartanak fenn szaporításuk érdekében.
A Fővárosi Állat- és Növénykertben a karmosmajmok két fajánál, a fehérfejű selyemmajmoknál és az arany oroszlánmajmocskáknál is kölykök születtek. A kicsik még a múlt év végén jöttek a világra, ám eddig csak a szerencsés és figyelmes szemlélők láthatták őket, az apróságok ugyanis az első hetekben-hónapokban leginkább anyjuk szőrébe csimpaszkodva, illetve az anyaállat hátán utazva töltik mindennapjaikat. Mostanra már elég nagyok ahhoz, hogy önállóan is felfedezhessék állatkerti otthonukat, bár a szülőktől még nem távolodnak túlságosan messzire.
A három esztendeje felújított Majomház üvegtetejű csarnokában helyet kapott fehérfejű selyemmajmok (Callithrix geoffroyi) Délkelet-Brazíliában, Minas Gerais szövetségi állam erdőségeiben honosak. Budapesten két felnőtt állat él: egy a franciaországi Besancon-ban született nőstény, és egy bremerhaveni születésű hím. Az ő frigyükből született két kölyök 2006. november 13-án.
Az arany oroszlánmajmocskák (Leontopithecus rosalia) is Brazília partvidéki erdőségeinek lakói. Látványos, aranyszőke színű bundájukkal a veszélyeztetett fajok egyik emblematikus képviselőjének számítanak. A magyar főváros állatkertjében egy tenyészpár képviseli ezt az állatfajt. A tízesztendős hím az angliai Paignton-ból került Budapestre, a hároméves nőstény pedig az Aalborgi Állatkert tenyészetéből származik. Az oroszlánmajmocskák szintén két utódot hoztak a világra: az apróságok 2007. december 15-én születtek. Szüleikkel együtt a Bagolyvár melletti férőhelyükön láthatja őket a közönség.
A szaporulat annál inkább örvendetes, mivel természetvédelmi szempontból mindkét faj fenyegetettnek számít. A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) által megállapított, a veszélyeztetettség mértékét kifejező kategóriák szerint a fehérfejű selyemmajmok természetvédelmi helyzetét "sebezhetőnek", az arany oroszlánmajmocskákét pedig "veszélyeztetettnek" minősítik a szakemberek. Az illegális befogás mellett mindkét faj fennmaradását a természetes élőhely pusztulása, egymástól elszigetelt, apró területekre való felszabdalása fenyegeti leginkább. Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) mindkét faj megmentése érdekében tenyészprogramot tart fenn.

A budapesti fehérfejű selyemmajom család
A karmosmajmok családjába (Callitrichidae), ahová a fehérfejű selyemmajom és az arany oroszlánmajmocska is tartozik, összesen 26 fajt sorolnak a természettudósok. Valamennyi karmosmajom faj Közép- és Dél-Amerika trópusi területein él, többségük veszélyeztetettnek, vagy legalábbis fenyegetettnek számít. Nevüket onnan kapták, hogy a majmok többségétől eltérően nem körmeik, hanem karmaik vannak. Aprócska termetük miatt ugyanis nem képesek kezükkel átfogni az ágakat, így karmaik segítségével kapaszkodnak a fák törzsébe. A karmosmajmok az egyedüli főemlősök, amelyek redszerint ikreket hoznak világra. Vemhességi idejük 3-4 hónap, a kicsik általában 3 hónapos korukig élnek anyatejen. Az ivarérettséget másfél-kétéves korban érik el, élettartamuk pedig alár 15 év is lehet.
Fővárosi Állat- és Növénykert
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.