Kagylóinvázió a Dunán

Egy új, Délkelet-Ázsiában őshonos kagylófaj jelent meg nemrég a Dunában, majd pár év leforgása alatt rohamosan elterjedt, tovább gyarapítva ezzel a Magyarországon fellelhető invazív élőlények listáját. Sok más téma mellett erről is volt szó azon a konferencián, amelyet a közelmúltban rendeztek a Balatoni Limnológiai Kutatóintézetben, a makroszkopikus gerinctelenekkel foglalkozó szakemberek találkozóján.

A Duna magyarországi szakaszán huszonöt kagylófaj él, amelyek közül négy invazív (azaz olyan faj, amely nagy tömegben és agresszíven népesít be új területeket, ezzel veszélyezteti az őshonos faunát, és gazdasági, ökológiai vagy akár egészségügyi károkat is okozhat). Legújabb képviselőjük, a Corbicula fluminea, először 1999 júniusában került elő Bajánál. A Magyar Dunakutató Állomás munkatársai, közöttük Bódis Erika, azóta folyamatosan nyomon követik terjeszkedését.

A Corbicula fluminea, ez az eredetileg délkelet-ázsiai kagyló, még az 1980-as években hajók potyautasaként érkezett Észak-Amerikán át Európába. Először Portugáliában és Dél-Franciaországban leltek rá, majd hamarosan a Rajna deltájában is kimutatták jelenlétét. Röviddel ez után, az Egyesített Európai Vízi Útvonalakon haladó hajók közvetítésével a Dunában is megjelent. "Napjainkban a Corbicula fluminea már az egész magyarországi Duna-szakaszon előfordul, és a szigetközi hullámtéri ágrendszerekben is teret hódít" - mondta el Bódis Erika.

Egy idegen ökoszisztémába behurcolt faj többnyire nem képes a tartós megtelepedésre, így felmerül a kérdés: az invazív fajok mégis miért alkalmasak erre, mi a gyors elszaporodásuk magyarázata. "Ezt a kagylófajt nagy ökológiai tolarencia, gyors növekedési ütem, rövid élettartam és különleges szaporodási mód jellemzi: több generációt is létrehozhat egyetlen éven belül" - summázza a kutatónő.

A tájidegen fajok érvényesülését az is elősegítheti, ha valamilyen váratlan hatás felbolydítja az egyensúlyban lévő élőhelyet. Ha egy ökoszisztémában hirtelen kipusztul vagy megfogyatkozik egy faj egyedeinek száma, akkor a felszabadult életteret, a niche-t az újonnan érkezett agresszív, erős faj könnyebben birtokba veheti. "Amikor 1986-ban a svájci Sandoz vegyigyárban bekövetkezett egy súlyos katasztrófa, és tetemes mennyiségű szennyezés ömlött a Rajnába, sok őshonos faj eltűnt. Lehetséges, hogy ezeknek a helyét foglalta el a Corbicula fluminea, azért volt ott az elszaporodása akkor olyan ugrásszerű" - magyarázza Bódis Erika.

Más vélemények szerint a klímaváltozással is összefüggésbe hozható ennek a kagylófajnak az előretörése. Ugyanis termofil, azaz a magasabb hőfokot kedveli, így kedvez neki a Duna átlag-hőmérsékletének utóbbi évtizedekben tapasztalt növekedése.

Az ember ipari és mezőgazdasági tevékenysége jelentősen megváltoztatta a folyami ökoszisztémákat, és többek között a szűktűrésű makrogerictelenek életlehetőségei alapjaiban rendültek meg. A helyükbe lépő tágtűrésű, "igénytelenebb", ellenben tájidegen fajok megfigyelése különösen fontos feladat. A Magyar Dunakutató Állomás munkatársainak a Corbicula fluminea elterjedési mintázatáról már vannak adataik, most pedig a biomassza dinamikáját tanulmányozzák. A kutató szerint ez a faj "megváltoztathatja a vízi ökoszisztéma struktúráját, az őshonos fauna jellemzőit. Kihalásra ítélhet olyan fajokat, amelyek egyébként is veszélyeztetettek. Emellett gazdasági károkat is okozhat, mert megtelepedhet gyárak, erőművek hűtőrendszereinek csővezetékeiben, amelyeket teljesen el is tömíthet."

A szakemberek várakozása szerint a homokos-kavicsos aljzatot kedvelő Corbicula fluminea, amely nemcsak a lassú folyókat, hanem a tavakat is szívesen választja élőhelyéül, előbb-utóbb a Balatonban is megjelenhet.

Az élőlények vándorlása

A biológiai inváziókkal kapcsolatos kutatásokat Charles Elton brit ökológus alapozta meg a XX. század közepén. Az élőlények vándorlása, új társulásokban való megjelenése mindig is kísérőjelensége volt az élet fejlődésének a földtörténet során, ám ennek a folyamatnak hihetetlen mértékű felgyorsulása már merőben újszerű jelenség, és az ember tevékenységével magyarázható - még akkor is, ha az esetek túlnyomó részében nem beszélhetünk szándékosságról.

A nemzetközi kereskedelem révén számos lehetőség kínálkozik a különböző fajok kontinensen belüli és kontinensek közötti kicserélődéséhez, hiszen a konténeres szállítás, a légiközlekedés vagy a hajók ballasztvize egyaránt hozzájárulhat a növények és állatok áttelepítéséhez.

A kutatók a biológiai inváziókkal kapcsolatban leginkább arra keresik a választ, hogy milyen sajátosságok tesznek alkalmassá egy fajt a hatékony invázióra, mely tulajdonságoktól válik érzékennyé egy ökoszisztéma egy agresszív faj megjelenésekor, illetve hogyan változik meg a társulás anyag- és energiaforgalma. A kutatások során ugyanakkor vizsgálják azt is, hogy milyen mértékben csökken az életközösség sokszínűsége a behurcolt élőlények hatására.

A földtörténet hatodik nagy fajkihalása

Az eredmények lehangolóak. Egyre több tanulmány vonja le azt a következtetést, hogy az élőhelyek pusztulása, valamint a növény- és állatvilág inváziók okozta homogenizálódása miatt a földtörténet hatodik nagy fajkihalását éljük meg.

Attól függetlenül, hogy egy-egy fajt szándékosan vagy éppen véletlenül hurcoltak be új élőhelyére, számtalan eset bizonyítja az invazív fajok kártékonyságát. A barna mangróvesikló (Boiga irregularis) például eredetileg Ausztráliában volt őshonos, de az 1940-es évek végén repülőgépek rakományaiban megbújva, véletlenül átkerült a Guam-szigetre, ahol mára szinte teljesen kiirtotta a korábban hasonló ellenséggel nem találkozó erdei madarakat. Az 1937-ben, Tahiti kertjeiben tudatosan ültetett Miconia calvescens hatalmas, vörös levelekkel pompázó díszfa, amelyet idővel a gyümölcsevő madarak az egész szigeten elterjesztettek. A tájidegen növény mára a terület felét uralja és elveszi az életteret az őshonos növényektől.

Hasonló az 1954-ben, a kelet-afrikai Viktória-tóba betelepített nílusi sügér (Lates niloticus) esete is. Ez a ragadozó faj teljesen felborította a tó biológiai egyensúlyát, és közel négyszáz bennszülött halfajt szorított háttérbe, vagy pusztított ki saját élőhelyén. Ahogy fogyott a növényevő halak száma, lassan elszaporodtak az algák, ami a tó eutrofizációjához vezetett (a vizek tápanyagokban - főként nitrogénben és foszforban - történő gazdagodásához, ami egyben oxigénben való elszegényedését is jelenti, valamint olyan növények elszaporodását, amelyek rontják a víz minőségét és élhetőségét is). Mindezen folyamatok pedig egy újabb idegenhonos faj, a dél-amerikai eredetű vízi jácint (Eichornia crassipes) elburjánzását eredményezték, amely szinte teljesen elborította a tó felszínét, gátolva ezzel a vízmozgást és elvéve a fényt más fajok elől.

Ez a néhány kiragadott példa jól mutatja, hogy az invazív fajok jelentős kártételre is képesek. Az ISSG, azaz az Invasive Species Specialist Group elnevezésű, új-zélandi székhelyű nemzetközi szervezet negyvenegy ország számos szakemberét tömörítve azért jött létre, hogy megkísérelje elejét venni a kedvezőtlen folyamatoknak. A honlapjukon olvasható egy képekkel illusztrált lista a világ száz leghatékonyabb invazív fajáról, amelyben a legegyszerűbb mikroorganizmusoktól, a halakon át az emlősökig, a legkülönfélébb élőlények fellelhetők. Ugyanitt egy jól kereshető, részletes adatbázisból a világon fellelhető összes tájidegen fajról is bőséges információhoz juthatunk.

Jónás Katalin