Egy keleti púpos delfint (Sousa chinensis) kaptak lencsevégre Hongkong partjainál. A helyi delfinfigyelő szervezet, a Hong Kong Dolphinwatch beszámolói szerint a városhoz közeli vizek annyira szennyezettek, hogy az amúgy is ritka és kevéssé ismert faj rövid időn belül teljesen eltűnhet erről a területről.

Az óriási méreteket öltött ipar, a tengeri forgalom, valamint az illegális delfinvadászat miatt a Dél-kínai-tenger Hongkongnál egyre veszélyesebb élőhely a faj számára - mutat rá a Hong Kong Dolphinwatch. A tengert emellett súlyos szennyezettség is terheli: a Gyöngy-folyó torkolatánál naponta megközelítőleg 190 ezer köbméternyi szennyvíz ömlik bele tisztítatlanul. A keleti púpos delfinek szűk élőhelyükhöz kötődnek, csak igen ritkán távolodnak el territóriumuktól, a szennyezés ezért fokozottan érinti őket.

A keleti púpos delfinekről igen keveset tudunk: az Indiai- és a nyugati Csendes-óceán sekély parti vizeit kedvelik, de egyedszámuk és elterjedésük sem pontosan ismert. A felnőtt állatok rendszerint fehér vagy világosszürke színűek. A Kína partjai mentén élő populáció bőre azonban a többitől eltérően rózsaszín - ez nem valamiféle pigmentáció eredménye, a bőr felszínén átsejlő vérerek festik rózsásra a delfint, amely így hűti testét.

Egy kifejlett példány 2-2,5 méteres, és 150-230 kilogramm súlyú. A keleti púpos delfin akár a 40 éves kort is elérheti.
Korábban:
Szenzációs felvétel egy borneói orrszarvúról
Egykilós varangyot fogtak Ausztráliában[origo]
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Sikeresen vették a magyar műhold adását
A Masat-1 a hétfő délelőtti sikeres start után közel egy órával vált le a hordozórakéta utolsó fokozatáról, majd aktiválta magát. Hazánk felett délután haladt el ...
Bátor bogarak, gyáva bogarak
A kutya- és a macskatulajdonosok régóta szentül meg vannak győződve arról, hogy az ő kedvencük más, mint a többi. Az utóbbi időben egyre több tudományos kutatás ...
Mit bír el a jég?
Körülbelül félméteres jégvastagság kellett volna ahhoz, hogy a Balaton jegére merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak. Mitől függ, hogy mekkora terhelést bír el a jég?
Mégis lehet iránya az evolúciónak
Az evolúcióbiológusok jelentős része úgy véli, hogy az evolúció iránya véletlenszerű, így például saját fajunk kialakulása is csupán az események vak játékának ...
Pár nap múlva indul az első magyar műhold
A bűvos kockánál alig nagyobb szerkezet elindulása nagy előrelépés lesz Magyarország űrtevékenységében. Miért jó egy saját tervezésű műhold egy kis országnak?
Magyarok nagy sikere a katasztrófákat felmérő elitklubban
Kedden írják alá Bécsben az ENSZ és a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola közötti megállapodást, ami a magyarok eddigi munkájának elismerése katasztrófák felmérésében. A ...
Milyen az ikrek szerelmi élete?
Ikrek szívesen házasodnak ikrekkel, és ezek a kapcsolatok nagyon tartósak. Egypetéjű ikerfiúk gyakran szerelmesek ugyanabba a lányba, és a konfliktust sokszor úgy oldják ...
Mindent megmutat a levegőből a magyar fejlesztésű kamera
Saját fejlesztésű kamerával világviszonylatban is kiemelkedő részletességű felvételeket készít a levegőből két magyar fiatal. Noha külföldről nagy az érdeklődés a műszer ...
Farkasok támadtak postásokra száz éve Budapesten
Az 1912. február 4-én megjelent Pesti Hírlap szerint a farkasokat a szigorú tél űzhette a fővárosba. A havazás miatt a "mindig megbízható" omnibuszhálózat is ...
Miért hánynak egymásnak a vérszívó denevérek?
Az egymás segítését célzó viselkedés kialakulásának evolúciós mozgatórugói még ma sem teljesen tisztázottak. Debreceni kutatók nemrég tették közzé külföldi kollégáikkal ...
Így működik majd a kisbolygók elleni védőpajzs
Megalakult a veszélyes kisbolygók elleni védekezést előkészítő európai szervezet, a NEOShield. Egy látványos animáción egy földközeli kisbolygó "kivédését" követhetjük a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.