[origo] tudomány> !ALROVAT_NEVE

Címkék:Kenya,Afrika,faj

Az ember modernkori evolúciójának motorja

[origo]|2007. 05. 22., 9:40|Utolsó módosítás:2007. 05. 23., 10:45|

Az emberi evolúció az utolsó 40 000 évben leállt, az ember ugyanakkor átruházta evolúcióját a tárgyakra, amelyek használatával képességei hihetetlen mértékben megnőttek, és olyan tulajdonságokra tett szert, amelyek eléréséhez biológiai úton évezredekre lett volna szükség. Az átruházott evolúció segítségével kivédhetők a szelekció pusztító, ugyanakkor a faj minőségét megőrző, sőt javító hatásai, de elő is mozdítja a degeneráció tömegméretű kialakulását.

Forrás: EPA

Ajánlat

    A tejfogyasztás lenyűgöző történeteA dél-szudáni dinkák mindennél többre becsülik marháikat. Állítólag négyszáz különböző szavuk van a szarvasmarhára. A Kenyában és Észak-Tanzániában élő maszájok úgy tartják, hogy a Föld összes marhája az istenek ajándéka számukra, és ennek megfelelően igen nagy becsben tartják őket. A dél-afrikai zuluk, xoszák és szvázik jellegzetesen csíkozott úgynevezett nguni teheneinek mintáját pedig már az előkelő belsőépítészek is nagyra értékelik. Az összes pásztorkodó nép tagjai fogyasztanak tejet - ami csak első hallásra tűnik magától értetődőnek. A laktóz-tolerancia kialakulása Afrikában a genetikai összecsiszolódás lenyűgöző története.

    Új modell a homoszexualitás genetikai hátterérőlEgy közelmúltban megjelent genetikai modell azt jósolja, hogy ha felbukkan egy olyan gén, amely fogékonnyá teszi az egyedeket a homoszexualitásra, az gyorsan elterjedhet az adott populációban. Ugyanez az elmélet emberek esetében is gyakorinak jósolja a biszexualitást.

  • Tetten ért evolúció
  • A hatodik érzék nyomában
  • Az ember útja
  • Az emberi agy evolúciója még nem ért véget

JÁTSSZ ONLINE!

A következőkben a Természet Világa Csaba György: Az ember modernkori evolúciójának motorja c. cikkének szövegét változtatás nélkül közöljük, a szerkesztőség engedélyével.

Az emberi evolúció az utolsó 40 000 évben leállt. Ez idő alatt semmiféle olyan változás nem történt, ami ebből a szempontból értékelhető lenne. Természetesen ez csak a makroevolúcióra vonatkozik, mikroevolúciós változások vannak, például magasabbá vált a vérnyomásérték átlaga, vagy eltolódtak a biokémiai paraméterek stb. Ugyanakkor az ember átruházta, és folyamatosan átruházza evolúcióját a tárgyakra, amelyek használatával képességei hihetetlen mértékben megnőttek és relatíve rövid idő alatt olyan tulajdonságokra tett szert, amelyek eléréséhez biológiai úton évezredekre lett volna szükség, vagy egyáltalán nem lett volna lehetséges. (Lásd a szerző ,,Quo vadis homo?'' 1994. január, "Homo biomanipulatus; Homo technomanipulatus és Homo genommanipulatus" című írásait folyóiratunk 2000. áprilisi és augusztusi, valamint 2001. januári számában). Ez a tárgyakban megmutatkozó átruházott evolúció rendkívül gyors, szelekciós mechanizmusai kitűnően működnek, ugyanakkor visszahat a darwini szelekcióra, és annak feltételeit megváltoztatva eredményét is kérdésessé teszi. Az eszközök használata és fejlődése az tehát, ami az emberi evolúciót leállította, az átruházás segítségével mintegy szükségtelenné, sőt lehetetlenné téve azt. Az átruházott evolúció segítségével kivédhetők a szelekció pusztító, ugyanakkor a faj minőségét megőrző, sőt javító hatásai, de elő is mozdítja a degeneráció tömegméretű kialakulását, ami a faj fennmaradását is veszélyeztetné, ha éppen a tárgyak fejlődésével létrejött eszközök nem állnának rendelkezésre.

Nyilvánvaló tehát, hogy a tárgyakban megmutatkozó evolúciónak pozitív és negatív hatásai egyaránt vannak. Nem beszéltünk azonban arról, hogy a tárgyi evolúció bizonyos szinten olyan termékek előállításában is megmutatkozik, amelyek az emberi biologikummal nehezen összeegyeztethetők, azaz a megtorpant biológiai és a rohanó tárgyi evolúció összeütközésbe kerül egymással. Az átruházott evolúció termékei (ipari gázok, közlekedési kátrányszármazékok stb.) például környezetszennyezést okoznak, amihez az emberi biologikum nehezen vagy egyáltalán nem képes alkalmazkodni, és lényegében ugyanez vonatkozik a növényvédő szerekre is. Az emberi betegségek gyógyítása, vagy a kényelmi szempontok miatt használt gyógyszerek (pl. fogamzásgátlók, élénkítők, nyugtatók stb.) ugyancsak károsítják a szervezetet, de hasonló módon viselkedhetnek a táplálék kiegészítők, az építkezéseknél használt anyagok (pl. azbeszt), nem is beszélve a felgyorsult életforma stresszei miatt egyre jobban terjedő élvezeti szerek fogyasztásáról (dohányzás, alkoholizmus, kábítószerezés).

Mindezek az annak kitett, vagy azokat fogyasztó emberek egészségkárosodásában mutatkoznak meg, amit az átruházott evolúció termékeivel (korszerű gyógyszerek, ipari szűrők, katalizátorok stb.) próbálunk meg kivédeni.

Amennyiben az átruházott evolúció kivédi a természetes szelekciót azáltal, hogy szaporodáshoz juttatja a természetes körülmények között életképtelen egyedeket, akkor beleszól a faj génállományának alakulásába, minőségileg rontva azt. Ugyanakkor csak kivételes esetekben (mutagén anyagok, ionizáló sugárzások stb.) hoz létre mutációkat, tehát új géneket, amelyek az utódgenerációkban kifejeződhetnek, azaz klasszikus értelemben evolúciós befolyása nincs, és ami hatás egyáltalán megmutatkozik, az negatív.

A szerzett tulajdonságok öröklődése kérdésében a biológusok nagyon sokszor vitatkoztak már, de a teória mindig vereséget szenvedett. Lamarck elképzelései - jogosan - alul maradtak Darwinéival szemben, és a szerzett tulajdonságok öröklődésének liszenkói elmélete is elenyészett, már csak azért is, mert nem kiegészíteni akarta a génikus öröklődést, hanem tűzzel-vassal kiirtani és helyettesíteni azt. Az utóbbi időben azonban számos bizonyíték szól amellett, hogy nem genetikus, hanem epigenetikus úton a szülők, nagyszülők által szerzett jellegek megmutatkozhatnak az utódgenerációkban.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
    Forrás: Júlia Molnár Csak vonszolták magukat az első kétéltűek 3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
    Forrás: MTI/EPA/Anindito Muherdzs Miért ragadós az ásítás? Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
    Forrás: AFP/Getty Images/Roberto Gonzales Így startolt az új amerikai űrhajó Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
    Forrás: Semmelweis Egyetem Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
    Forrás: Szedlák Ádám [origo] Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
    braingate2.org Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
70
Mosógép AEG Lavamat 75280 FLMOST 5 ÉV extra garanciával - 8 kg. töltet, inverter motor, gőzprogramok, LCD kijelző, centrifuga max.: 1200 ford./perc...
144 900 Ft
hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

60
50
40

Mindentudás Egyeteme 2.0

Olvasnivaló

Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.

Szavazás

További adatok » Időjárás »