Próbaüzemben a legnagyobb optikai teleszkóp

Vágólapra másolva!
La Palma szigetén próbaüzembe állt a legnagyobb optikai teleszkóp. A Grantecan tükre 10,4 méter átmérőjű.
Vágólapra másolva!

Ha a Föld egy lapos korong lenne, akkor ezentúl a Kanári-szigetekről látni lehetne egy Moszkvában égő gyertya fényét vagy egy Ausztráliában úton lévő autó fényszóróját. A Grantecan nevű óriásteleszkóp fénygyűjtő képessége megfelel négymillió emberi pupilla együttesének, és La Palma szigetén állították fel. Július 14-ére virradóan kezdte meg próbaüzemelését.

Fülöp spanyol trónörökös díszvendégként láthatta a 130 millió eurós költséggel felállított teleszkópban felcsillanó "első fényt" - a csillagászok így nevezik azt a pillanatot, amikor egy teleszkóp először "fogja be" egy csillag sugárzását. Jelen volt az eseményen a Queen rockzenekar gitárosa, Brian May is, aki fiatal éveiben csillagászatot tanult - May rövidesen zenét komponál a teleszkóphoz. Ezzel elkezdődött a Grantecan kísérleti időszaka, ezalatt kipróbálják az összes műszerét. A világ legnagyobb tükrös teleszkópja jövőre "áll szolgálatba".

A kutatók a Grantecan segítségével a Világmindenség eddig ismeretlen mélységeibe akarnak bepillantani, hogy távoli galaxisokat, csillagok keletkezését figyeljék meg, és Naprendszerünkön kívüli újabb bolygókat fedezzenek fel. A projekt vezetője, Pedro Alvarez szerint mindemellett "természetesen csodálatos lenne, ha a teleszkóp hozzásegítene bennünket ahhoz, hogy a Földünkhöz hasonló bolygót fedezzünk fel".

A Grantecan a Roque de los Muchachos tetején, 2400 méteres magasságban mered az égnek. A műszer "szíve" egy 10,4 méter átmérőjű parabolatükör, amely 36, különleges üvegkerámiából készült hatszögletű szeletből áll. Ezek összeillesztése még nem teljesen fejeződött be.

Az óriásteleszkópot a mainzi székhelyű Schott német cég gyártotta. Súlya 500 tonna, 41 méter magas, ami egy 13 emeletes toronyház magasságának felel meg. Építését hét évvel ezelőtt kezdték el. Eredetileg már 2004-ben fel kellett volna állítani, de az építkezés ember és gép számára egyaránt nagy kihívást jelentett, és a munkát lassította, hogy egy hosszú szerpentinen kell eljuttatni az alkatrészeket a Roque de los Muchachos csúcsára.

A berendezést kitűnő helyen állították fel: szinte állandóan derült az égbolt, törvény tilt a környéken minden erős, mesterséges fényforrást, emellett rendszerint stabil erősségű szél fúj. A teleszkóp felállítási költségeinek nagy részét a madridi és a kanári-szigeteki kormány állta, de hozzájárultak mexikói és amerikai egyetemek is.