Csipogás, brekegés, makogás, beszéd - hangokkal kommunikáló állatok

A különböző állatok sokféle módon képeznek akusztikus jeleket: van, amelyik hangszálaival, de akad olyan, amelyik lábait vagy uszonyát dörzsöli teste oldalához. A jelek célja azonban közös: segítségükkel fajtársaikat igyekeznek a kívánt viselkedésre késztetni. Az állati hangok vizsgálatával az emberi beszéd eredetéről is ismereteket szerezhetünk.

Kortárs dalok rajongói

Talán a leggyakrabban hallott állati hang a madárdal. Általában a hímek dalolnak, énekük szólhat más hímeknek, de a nőstényeknek is. A szaporodási időszak kezdetén a hímek territóriumot foglalnak: az élőhely egy darabját magukénak tekintik, azt védelmezik más hímektől (a territóriumot a madarak esetében gyakran revírnek is nevezik). A védelem eszköze az ének, ezzel jelzik a többiek számára, hogy az adott terület már foglalt, így a betolakodó támadásra számíthat. A hang a nőstényekre épp ellenkező hatással van: minél összetettebb, minél tisztábban szól, annál inkább csalogató. A szebb énekű hímek territóriumára több nőstény érkezik, így neki több utóda lesz. Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy a nőstények igyekeznek a lehető legjobb kondícióban lévő hímet kiválasztani, és vele párzani, hiszen így tudják legjobban biztosítani születendő utódaik túlélését. De vajon hogyan lehet megállapítani a dalból a hím genetikai minőségét?

A kérdésre az Amotz Zahavi által megalkotott ún. hátrány-elv (handicap selection) kínál egy lehetséges megoldást. Eszerint azok a jelzések őszinték, tehát azok tudósítanak megbízhatóan az állat valós kondíciójáról, amelyek költségesek. Ökológiai értelemben költségnek nevezünk minden olyan jelleget, viselkedést, amely energiaigényes, így az állat kénytelen energiát elvonni más tevékenységeitől. A madárdal igen költséges az éneklő hím számára. Nagy erőkifejtést igényel a hang kiadása, és energiaigényes az ehhez szükséges izmok felépítése is. Van egy másik költség is: minél bonyolultabb, hosszan tartóbb az ének, az állat annál több ragadozó figyelmét hívhatja fel magára. Ezeket a költségeket csak az erős, valóban jó kondícióban lévő hímek vállalhatják fel, így a nőstények meghallgatva az énekeket, megalapozott döntést hozhatnak.

A madárdal sok tanult elemet tartalmaz. Az azonos élőhelyen élő madarak éneke (amelyeket dialektusoknak szokás nevezni) hasonlóbb, mint máshol élő fajtársaiké. A hasonlóság oka az, hogy a madarak a különféle trillákat egymástól tanulják, majd ezeket szabadon kombinálva alakítják ki mind bonyolultabb énekeiket. Lewis Petrinovich és munkatársai, a California Egyetemen befogtak néhány hím fiókát, majd őket elszigetelten nevelték fel úgy, hogy nem volt alkalmuk más hímek énekét hallani. Amikor visszaengedték őket eredeti élőhelyükre, és eljött a szaporodási időszak kezdete, ők is elkezdtek énekelni (hiszen az ének maga jórészt öröklött alapokon nyugszik), azonban daluk egyszerű volt, nem voltak bennük a többi hímre jellemző összetett elemek.

A dialektusok nemcsak térben, hanem időben is változnak. Elizabeth Derryberry, az amerikai Duke Egyetem viselkedésökológusa azt vizsgálta, hogyan reagálnak a koronás verébsármányok a jelenkori illetve az évtizedekkel ezelőtt, 1979-ben rögzített dalra. Az eredmény egyértelmű volt: mind a hím, mind pedig a nőstény sármányok intenzívebben reagáltak a "modern" énekre. A hímek gyorsabban megközelítették a hangforrást, és annak közelében úgy viselkedtek, mint amikor egy betolakodó hímet igyekeznek elzavarni territóriumukról. A nőstények gyakrabban mutattak felajánlkozó magtartást: rebegtették szárnyaikat és farktollukat, amely annak biztos jele, hogy vonzónak találják az éneket.

Vokális kommunikáció

A kommunikáció etológiai meghatározása szerint olyan viselkedés, amely során az állat (az "adó") kommunikációs jelet küld egy másik állatnak (a "vevőnek"). Célja, hogy a másik egyed viselkedését úgy módosítsa, hogy az az adó számára előnyös legyen. A kommunikáció különböző csatornákon történhet, attól függően, hogy a vevő egyedek mely érzékszervükkel érzékelik a jelet. Ezeket a csatornákat modalitásoknak nevezzük. A vokális vagy akusztikus kommunikáció során a jel egy hang. Célja sokféle lehet, de leggyakrabban a párválasztásban játszik szerepet. Segítségével igyekeznek a hímek elcsábítani a nőstényeket és elriasztani riválisaikat.

Miután a madarak sikeresen párba álltak, a territórium védelme még fontosabbá válik. A tojó hamarosan lerakja tojásait, és a kikelő fiókáknak rengeteg élelemre van szükségük. Sok fajra jellemző, hogy a fiókák kikelése után mindkét szülő eteti őket, és közösen védik fészkelőhelyüket is. Az Ausztráliában honos szarkapacsirta is így tesz: a madarak párjukkal duettet énekelve védelmezik területük. Michelle Hall és Robert Magrath, a canberrai Ausztrál Nemzeti Egyetem munkatársai arra lettek figyelmesek, hogy a madarak annál sikeresebben képesek megvédeni területüket a betolakodókkal szemben, minél inkább összehangolt, szinkronizált közös énekük.

Az ausztráliai szarkapacsirták is duettet énekelve védik területüket

Elméletük igazolására a hangtani kutatások sokszor alkalmazott vizsgálati módszerét vetették be: lejátszottak összehangolt és kevéssé szinkronizált duetteket szarkapacsirtáknak. Azok a madarak, amelyek összecsengő duettet hallottak, intenzívebben reagáltak rá, és maguk is territóriumvédő magatartást mutattak. Ennek oka az lehet, egy élőhely teljes területe fel van osztva revírekre, amelyek határai állandóan változnak. Így, amikor az egyik pár territóriumát védelmezi, a szomszédos madár területét is fenyegeti ezzel egy időben. A kutatók véleménye szerint a jól összehangolt ének arról tájékoztathatja a területre behatoló madarat, hogy a rezidens pár igen jól képes együttműködni, így egy esetleges összecsapás során kevés esélye lenne a területfoglalásra.

A békák éneke

A békák, hasonlóan a madarakhoz, főleg szaporodási időszakukban hallatják hangjukat. A hímek összegyűlnek egy patak partján, és brekegve igyekszenek elcsábítani a nőstényeket. A békák torka alatt általában bőrzacskót találunk, amelynek funkciója a brekegés hangerejének növelése. Carl Gerhardt és munkatársai, a Missouri Egyetemen a levelibékák akusztikus kommunikációját vizsgálva úgy találták, hogy a hímek hangja két, elkülönülő strófát tartalmaz.

Hasonlóan a madárdalhoz, a hím békák hangja is egyszerre szól más, rivális hímeknek és a nőstényeknek is. Ha a hangja alapján a hím levelibékák úgy ítéli meg, hogy kevés eséllyel vehetnék fel a harcot a hang gazdájával, eltávolodik a hangforrástól. A nőstények viszont vonzódnak a hanghoz, és megközelítik a legkívánatosabbnak ítélt hímet. Gerhardt úgy találta, hogy a hímek hangjának külön részei szólnak a hímeknek és a nőstényeknek. Módosított brekegést lejátszva hím és nőstény békáknak, a kutatóknak sikerült elérniük, hogy a hang vonzó maradjon a nőstényeknek, de más hímek ne érezzék azt ellenségesnek és fordítva.