Állapotjelentés az Északi-sarkvidékről

Az utóbbi időszak kutatási eredményei szerint a globális felmelegedés hatásai sokkal intenzívebben és szélesebb körben jelentkeznek az Északi-sark környezetében, mint azt korábban a klímamodellek alapján gondolták. A felmelegedés jelentős hatást gyakorol mind a növényzetre, mind az állatvilágra azáltal, hogy élőhelyük természetes környezetét nagymértékben átalakítja.

Az amerikai Nemzeti Oceanológiai és Légkörkutató Hivatal (National Oceanic and Atmospheric Administration, NOAA) a napokban tette közzé az Arktisz környezeti állapotáról szóló éves jelentését. Az alapításának 200. évfordulóját ünneplő szervezet vállalta fel azt a feladatot, hogy folyamatosan nyomon követi azokat a változásokat, amelyek a globális felmelegedés hatására az Északi-sarkvidéken lejátszódnak. A tavaly megjelent első helyzetjelentés drámai gyorsasággal lezajló és széleskörű változásokról számolt be. Ezek érintették a levegő és a víz hőmérsékletének emelkedését, a szezonális és állandó tengeri jég kiterjedésének és vastagságának csökkenését, a szél és a tengeráramlások irányának módosulását, a növény és állatpopulációk életfeltételeinek változását, valamint az állandóan fagyott föld (permafrost) felszínén és a mélyebb rétegeiben végbemenő átalakulást.

Az idei jelentés is ezt a tematikát követte, ugyanakkor a Nemzetközi Poláris Év keretében sokkal több tudományos intézet és kutatócsoport járult hozzá a munka elvégzéséhez. A helyszíni megfigyeléseken és méréseken kívül felhasználták a műholdak által készített felvételeket, valamint a tengeri bóják méréseit is. A cél az volt, hogy minél szélesebb körű és általánosabb tájékoztatást adjanak arról, hogy a globális felmelegedés az Északi-sarkkörtől északabbra fekvő területeken milyen változásokat eredményez. A kutatók egy tömör, tudományosan megalapozott és elérhető információs adatbázist akarnak létrehozni, amelyre nyugodtan támaszkodhatnak mind a politikai döntéshozók, mind a további kutatásokat szervező tudományos műhelyek.

A tengeri jég csökkenése

Az Arktisz fagyott világában kétféle jégformát különböztetnek meg. Az egyik a szezonálisan elolvadó majd újra megfagyó, a másik az állandó jégtakaró. Ez utóbbi leginkább a Jeges-tenger központi részére, míg előbbi a peremterületekre jellemző. Az évszakos változásoknak köszönhetően a tengeri jég legnagyobb kiterjedése márciusban, a legkisebb szeptember elején tapasztalható. A 2007-es év a szezonális olvadás szempontjából minden eddigi negatív rekordot megdöntött, mivel az Északi-sarkvidék elvesztette jégmennyiségének közel 40%-át.

A műholdas megfigyelések 1979 óta követik nyomon a tengeri jégborítás alakulását az Arktisz környezetében. Tavaly a minimális jégkiterjedés 5,9 millió km² volt. Ez alig haladta meg az 1979-2006 közötti időszak negatív rekordját: 2005-ben 5,6 millió km²-t mértek. Ezt a viszonylag kiegyensúlyozottan csökkenő minimumértéket szárnyalta túl az idei nyár, amikor az Arktisz jégtakarója 4,3 millió km²-re zsugorodott. Így olvadás idején a tengeri jég 23%-kal volt kevesebb, mint 2005-ben és 39%-kal, mint az 1979-2000-es időszakban. A visszahúzódás legerősebben az amerikai és az eurázsiai partvidék mentén volt megfigyelhető. Így történhetett meg, hogy idén teljesen feltárult az Északi-sarkvidék északnyugati átjárója, megnyitva a mindeddig járhatatlan hajózási utat az Atlanti- és a Csendes-óceán között.

Az Északi-sarkvidék jegének kiterjedése (rózsaszín vonallal az átlagos kiterjedés látható)
A jégtakaró nagysága 2007. szeptember 26-án	A jégtakaró nagysága 2005. szeptember 21-én

A márciusi jégmaximum idején ilyen drámai változások még nem jelentkeznek. Igaz, tavaly a jég legnagyobb kiterjedése csak 14,4 millió km² volt, amely az 1979-2006-es időszak maximumainak negatív rekordja. Ugyanakkor 2007 márciusában 14,7 millió km² kiterjedésű jégtakarót mértek.

Az Arktiszon a jég kiterjedése és vastagsága folyamatos csökkenő tendenciát mutat. A tapasztalatok szerint az állandó jég is veszít mennyiségéből: kiterjedése az 1958-2006 közötti időszakban 5,5 millió négyzetkilométerről 3 millió km²-re csökkent.

Grönland

Földünk legnagyobb szigetén található az a hatalmas kiterjedésű és vastagságú jégtakaró, amely jelentős hőmérsékletszabályzó szerepet játszik az Északi-sarkvidék életében is. Ha ez a jégmennyiség elolvadna, az egyes becslések szerint a világtenger szintjét 7,4 méterrel emelné meg - a tudósok szerint ez az egyik legnagyobb kockázati tényező az Arktiszon. Az 1995-2005 közötti melegperiódus közvetlen kapcsolatba hozható a növekvő grönlandi jégfogyással. A jelenlegi események hatásai olyanok, mint a 20. század elején, az 1918-47 közötti meleg időszakban. Becslések szerint 1993-94 és1998-99 között évi 60 km³-nyi, míg 1999-2003-ban évi 80 km³-nyi jeget vesztett bolygónk egyik legnagyobb összefüggő szárazföldi jégtakarója. Annak ellenére, hogy Grönland az egyik legintenzívebben kutatott területe a sarkvidéknek, az itt lejátszódó összetett folyamatokról még elég keveset tudunk. A változások megítélése szempontjából egyébként Grönland problémája a legösszetettebb, mert miközben egyes területein jelentősen csökken a jégmennyiség, más területein növekedés figyelhető meg.

A légkörben és az óceánban lejátszódó változások

Tavaly a földfelszín hőmérséklete a 60. szélességi foktól északra 1 Celsius-fokkal volt magasabb a 20. századi átlagnál. A melegedő tendencia az 1990-es évek óta töretlenül folytatódik. 2006 decembere és 2007 májusa között jelentős pozitív hőmérsékleti anomáliát mértek a Jeges-tengeren  Norvégia és az Északi-sarkpont között található Spitzbergák szigetcsoport közelében, ahol 3-4 fokkal volt melegebb az átlagnál. Ugyanezen időszakban a Bering-tenger hőmérséklete hidegebb volt, mint a 2000-2006 között mért átlag. Ez jól mutatja a probléma összetettségét: az Arktiszon ellentétes hőmérsékleti hatások akár egyszerre is érvényesülhetnek.

Az óceáni jég és a tengeráramlások mozgását elsősorban a légkörzés vezérli. A műholdképek és a tengeri jelzőbóják szerint a teljes 2000-2006 közötti időszakban egy anticiklon vezérelte magas légnyomású képződmény mozgatta az óceán felső vízrétegét az egész alaszkai régióban. A szélrendszerben a légkörkutatóknak sikerült azonosítaniuk egy olyan áramlási pályát, amely folyamatosan egyre több meleg levegőt szállít az Északi-sark felé.

Északi irányú tengeráramlás Alaszka egyik legészakibb városa, Barrow közelében egy 2006 szeptemberében készült műholdfelvételen

Az 1990-es évek óta nem csak a relatív hőmérséklet, de a sótartalom növekedése is megfigyelhető az Arktiszt körülvevő tengerek vizének felső rétegeiben. A kutatásban résztvevő tengerkutatók mérései ugyanakkor azt is kimutatták, hogy a 2000-2005 közötti időszakban bizonyos területeken (pl. Bering-tenger), a sarki óceán hőmérséklete visszaállt az 1990-es évek előtti állapotra, és ez a kedvező folyamat 2007-ben is folytatódott.

A tengerszint emelkedése az Északi-sarkvidék Eurázsiával határos részén 1954-89 között 0,185 cm/év és 0,194 cm/év között mozgott, amely az 1990-2006-os időszakban 0,250 cm/év-re növekedett.

Az állandóan fagyott föld

Az utóbbi 20 évből csak a szárazföld bizonyos területeiről állnak rendelkezésre összefüggő adatok. Ezek alapján elmondható, hogy az állandóan fagyott föld (permafrost)  leghidegebb, mélységi régióiban 0,5 °C és 2 °C közötti volt a melegedés. 2005-2006 folyamán a permafrost felszínén gyakorlatilag nem változott a hőmérséklet.

Az állandóan fagyott föld hőmérsékletének emelkedése nem folyamatos. Az 1980-as évek közepén, valamint a 1990-es évek és a 2000-es évek elején relatív lehűlés volt tapasztalható, ez 20 méteres mélységben stabilizálta a permafrostot. A problémát az jelenti, hogy a felső aktív réteg (ahol a fagyás/olvadás lezajlik) egyre mélyebbre nyúlik - legnagyobb mélységét 2005-ben érte el. Ugyanakkor a jelentés azt állapítja meg, hogy az állandóan fagyott föld hőmérséklete mind Észak-Amerikában, mind Eurázsiában stabilizálódott. Ennek ellenére az állandóan fagyott föld olvadása továbbra is komoly problémát jelent az egész régióban.

Növényzet és állatvilág

A felmelegedés jelentős hatást gyakorol mind a növényzetre, mind az állatvilágra azáltal, hogy élőhelyük természetes környezetét nagymértékben átalakítja. A változás egyik leglátványosabb következménye, hogy a cserjék és bokrok észak felé, a tundra vidéken terjeszkednek, s ezzel párhuzamosan az erdőhatár kiterjedése is változik. Ez utóbbit talán a legnehezebb nyomon követni, mivel az erdőgazdálkodás (telepítés/irtás) révén az ember már jelentős mértékben beavatkozott a természetes erdőterjeszkedés folyamatába.

Az Arktisz állatpopulációjában bekövetkezett változások is összetett képet mutatnak. A karibu- és rénszarvascsordák fogyatkoznak, a jégtakaró csökkenése következtében a jegesmedvék egyre nehezebben tudják megszerezni az átteleléshez és szaporodáshoz szükséges táplálékmennyiséget. A sarki ludak állománya ugyanakkor folyamatosan növekszik, az utóbbi időszakban közel megduplázódott.

Összegezve: a 2007-es jelentés megerősíti, hogy az Északi-sarkvidék természeti rendszerében folytatódott az a mérhető változás, amelyben meghatározó a klímaváltozás egyre növekvő szerepe. A jelentés készítői hangsúlyozzák, hogy szükség van az események folyamatos és fokozott nyomon követésére, hiszen az Északi-sarkvidék a globális felmelegedés által leginkább veszélyeztetett része Földünknek. Egyes becslések szerint 2050-re az átlagos középhőmérséklet akár 6 Celsius-fokkal is emelkedhet, és az Északi-sarkvidék nyaranta akár teljes jégpáncélját is elveszítheti.

Az állapotjelentés a NOAA szervezésében készült, és évente továbbra is frissítésre kerül. A szervezet ezen kutatásokkal próbál hozzájárulni két nemzetközi projekt - az Arctic Monitoring and Assessment Programme (AMAP), valamint a Conservation of Arctic Flora and Fauna (CAFF) - sikeréhez.