Még mindig fényes a Holmes-üstökös - a hét asztrofotója

Vágólapra másolva!
A 17P/Holmes jelű üstökös két hete bekövetkezett kitörésekor eredeti fényességének közel milliószorosát érte el, és látványos állapotát még ma is tartja. Az üstökös szabad szemmel látható az esti égen.
Vágólapra másolva!

Mint arról egy hete írtunk, a Holmes-üstökös látványos kitörésen ment keresztül, és ennek révén szabad szemmel is megfigyelhetővé vált. A kitörés előtt kb. 25 ezerszer halványabb volt a szabad szemmel észrevehető leghalványabb csillagoknál, majd +3 magnitúdó körüli fényességre emelkedett, amit azóta is tart.

A Holmes-üstökös kitörése nem példa nélküli, magát az objektumot is egy hasonló kifényesedés alkalmával fedezték fel. 1892 novemberében egy kitöréskor fényesedett fel átmenetileg, majd a következő hetekben visszahalványodott, de 1893 januárjában ismét kitört. Érdekes szakmai kérdés, hogy a jelenlegi kitörés mennyire emlékeztet majd a közel száz évvel ezelőttire.

A Holmes-üstökös 6,9 évente kerüli meg a Napot, útvonala a Jupiter távolságából vezet csillagunktól kb. 2 CSE-re (csillagászati egységre) húzódó napközelpontjáig (1 CSE a Föld átlagos naptávolságát jelenti, ami 150 millió km). A fentihez hasonló kifénylést nem produkál minden keringéskor - ez arra utalna, hogy nem a Naphoz közeli helyzet váltja ki a jelenséget. Ugyanakkor az 1892-es és a mostani kitörés is öt hónappal a legnagyobb napközelség után történt, ami mégis valamiféle szabályosságra utal

Az aktivitást az üstökös kb. 3,3 km átmérőjű magja, pontosabban annak egy kisebb területe vagy területei hozzák létre. A megfigyelések alapján a magból kirepülő anyag nagyjából 0,5 km/s-os sebességgel távolodik a központtól. Az elszublimáló anyag alkotta kóma jelenleg kb. egymillió km átmérőjű, azaz 2/3 akkora, mint a Nap. A kitörés előtt ennek közel negyede lehetett. A kóma elsősorban vízgőzből áll, de emellett etánt, acetilént és hidrogén-cianidot azonosítottak benne. Az üstökös megjelenésében a közel kör alakú kóma dominál, amely már kisméretű távcsővel is megfigyelhető. Ehhez több rövid szál formájában kapcsolódik a szétágazó csóva - utóbbi viszont nagyon halvány, így nehéz megpillantani.

A közel két hete bekövetkezett kitörés óta az objektum folyamatosan aktív. Az ilyen kitörések elején feltehetőleg sok friss anyag kerül az égitest felszínére, és onnan a világűrbe. Az ilyen felfényesedések gyakran egy üstökösmag szétdarabolódásához kapcsolódnak - itt azonban erre nem utal nyom. Elképzelhető, hogy a külső, enyhén kiszáradt és rideg kéreg egy darabja szakadt le, amely alól friss jég került a felszínre. Az is lehetséges, hogy a felszín alatt halmozódó és a besugárzástól melegedő gázok nyomása most érte el a kritikus értéket, ami robbanáshoz vezetett, egy tartósan aktív vidéket kialakítva.

Egy régebbi, extrém elgondolás pedig azzal a lehetőséggel is számolt, hogy egy hold kering a mag körül, amely összeütközött vele - azonban valószínűtlen, hogy két ilyen esemény, esetleg két hold ütközése történt most és közel száz évvel ezelőtt is A következő hetekben az üstökös halványodásának elemzése is közelebb vihet a megoldáshoz. A Holmes jelenleg kb. 2,5 CSE-re van a Naptól. Az üstökösmagok fő alkotórésze, a vízjég kb. 3 CSE-ig szublimál, annál messzebb már fagyott állapotban van a ráeső napsugárzás ellenére is. A kitörés ezért a Naptól távol leállhat - ha azt vízjég okozza.

Forrás: Takács András, MCSE

A Holmes-üstökös fényes és kiterjedt kómájával Takács András felvételén (Magyar Csillagászati Egyesület hírportálja)

Az objektumot közvilágítástól mentes helyről, szabad szemmel is könnyen meg lehet figyelni a Perseus csillagkép területén. A Magyar Csillagászati Egyesület tagjai az elmúlt napokban számos látványos felvételt és vizuális megfigyelést rögzítettek az objektumról. Az üstökös kedd, csütörtök és szombat este, derült idő esetén a Polaris Csillagvizsgálóból távcsővel is megfigyelhető.