Stockholmban XVI. Károly Gusztáv svéd király december 10-én ünnepélyesen átadta a 2007. évi Nobel-díjakat. A tíz kitüntetett közül ketten idős koruk és egészségi állapotuk miatt nem tudtak elutazni a stockholmi ceremóniára.
A francia Albert Fert és a német Peter Grünberg az úgynevezett óriás mágneses ellenállás felfedezéséért kapták meg a fizikai Nobel-díjat. A jelenséget a két díjazott által vezetett két kutatócsoport egymástól függetlenül, egyidőben és véletlenül fedezte fel 1988-ban. Azóta kutatók ezrei dolgoznak a jelenség még finomabb részleteinek a feltárásán, a gyakorlati alkalmazások fejlesztésén. A most elismert felfedezés alapján sűrűbben tárolható az információ a merevlemezeken, így egy sor eszközt jelentősen miniatűrizálni lehetett.

Peter Grünberg német tudós (balra) átveszi a fizikai Nobel-díjat
(Forrás: MTI)
Teljes joggal mondhatja bárki, hogy az óriás mágneses ellenállás ismerete korunk információtechnikai forradalmának nélkülözhetetlen feltétele - méltatta a díjban megosztva részesülő két tudós érdemeit Borje Johansson Nobel-bizottsági tag. Bővebben az eredményről.

Albert Fert francia tudós (balra) átveszi a fizikai Nobel-díjat XVI. Károly Gusztáv svéd királytól a stockholmi hangversenyteremben 2007. december 10-én
(Forrás: MTI)
A kémiai Nobel-díjat a német Gerhard Ertl vehette át. A hivatalos rövid indoklás szerint a kutató a szilárd felszíneken végbemenő kémiai reakciók vizsgálatért részesült a legrangosabb tudományos elismerésben. A felületkémia nagyon fontos az ipar, illetve a vegyipar számára: e tudományág segítségével sikerült megérteni például, hogyan rozsdásodik a vas, miként működnek az üzemanyagcellák vagy az autókatalizátorok. Bővebben az eredményről.

Gerhard Ertl német tudós (balra) átveszi a kémiai Nobel-díjat XVI. Károly Gusztáv svéd királytól
(Forrás: MTI)
Az orvosi-élettani Nobelt Mario Capecchi és Oliver Smithies amerikai, valamint Martin Evans brit kutató kapta.

Mario R. Capecchi (balra) átveszi az orvosi-élettani Nobel-díjat a stockholmi hangversenyteremben
(Forrás: MTI)
A kutatók az egér genetikai állományának embrionális őssejteken végzett módosításával olyan állatmodelleket hoztak létre, amelyek segítségével számos emberi életfolyamat és betegség vált hatékonyabban tanulmányozhatóvá. Bővebben az eredményről.

Oliver Smithies (balra) átveszi az orvosi-élettani Nobel-díjat
(Forrás: MTI)
Az idei közgazdasági Nobel-díj három amerikai jutalmazottja közül Eric S. Maskin és Roger Myerson voltak jelen a stockholmi ünnepségen. (A 90 éves Leonid Hurwicz nem tudott megjelenni.) A három kutató fektette le a mechanizmus-tervezés elméletének alapjait. Azt vizsgálták, miként lehet optimális mechanizmust találni bizonyos célok, például a társadalmi jólét vagy magánprofit elérésére. A Hurwicz által megalapozott, majd Maskin és Myerson által továbbfejlesztett elmélet alapján közgaszdászok, kormányok és üzletemberek megkülönböztethetik azokat a körülményeket, amelyek között a piacok jól működnek, azoktól a körülményektől, amelyek között nem működnek jól. Bővebben az eredményről.
A díjak stockholmi átadását hagyományosan díszvacsora követte a királyi család részvételével, és ma este tartják a tradicionális békekoncertet.

Sir Martin J. Evans brit tudós (balra) átveszi az orvosi-élettani Nobel-díjat XVI. Károly Gusztáv svéd királytól
(Forrás: MTI)
Néhány órával korábban a norvég fővárosban, Oslóban az idei Nobel-békedíjat is átadták a kitüntetésben megosztva részesülő Al Gore volt amerikai alelnöknek és Rádzsendra Pacsaurinak, az ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Bizottsága (IPCC) elnökének. A kitüntetéssel a norvég parlament által kinevezett független Nobel-békedíj Bizottság azokat az erőfeszítéseiket ismerte el, amelyeket Gore és az IPCC az emberiség okozta éghajlatváltozásra vonatkozó ismeretek terjesztése, illetve a klímaváltozás elleni harchoz szükséges intézkedések megalapozása érdekében tett. Bővebben.

Rádzsendra Pacsauri (jobbra), az ENSZ klímaváltozásokkal foglalkozó kormányközi szakértői testületének (IPCC) elnöke és Al Gore korábbi amerikai alelnök (balra) a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjú közben, 2007. december 10-én. A kitüntetésüket röviddel korábban vették át az oslói városházán
(Forrás: MTI)
A brit Doris Lessing (aki 88 éves korával az irodalmi Nobel-díj eddigi legidősebb nyertese) és az amerikai Leonid Hurwicz, a közgazdasági Nobel-díjasok egyike (aki a maga 90 évével a Nobel-díjak történetének eddigi legidősebb díjazottja) külön ceremónián veheti majd át a tekintélyes kitüntetést Londonban, illetve Minnesotában.

Vendégek a díszvacsorán a stockholmi Városházán
A szakmai és az irodalmi Nobel-díjakat 1901 óta hagyományosan a svéd fővárosban adják át minden év december 10-én, a kitüntetést alapító Alfred Nobel mérnök és üzletember 1896-ban bekövetkezett halálának évfordulóján. A díjjal igazoló okmány, aranyérme és 10 millió svéd korona (mintegy 268 millió forint) jutalom jár.
[origo]
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.