Új rokonokat kaptak a bálnák

Vágólapra másolva!
Az India területén előkerült eocén korszaki koponyák kissé megrázták a párosujjú patások törzsfáját, és új rokonokat kaptak a bálnák is.
Vágólapra másolva!

Az Indohyus névre hallgató, mosómedve méretű bájos kis állat mintegy 50 millió évvel ezelőtt élt a mai Észak-India területén. A paleontológusok szerint a Raoellidae családot képviseli, amely a párosujjú patások közeli rokonságába tartozó, homályos eredetű, kihalt patáscsoport. A Raoellidák csak eocén korszaki (56-34 millió éves) fosszíliák alapján ismertek Dél- és Délkelet-Ázsia területéről.

A többi kihalt, rejtélyes emlőscsoporthoz hasonlóan eddig a Raoellidákról is szinte kizárólag fogmaradványok alapján volt tudomásunk. A Hans Thewissen által vezetett kutatócsoport azonban most Indohyus koponyákat ismertetett a Nature-ben. Az újonnan leírt fosszíliák segítségével sokkal teljesebb képet kapunk a Raoellidák megjelenéséről, életmódjáról és a lehetséges rokonsági kapcsolatairól.

Forrás: Nature

Az Indohyus hosszú lábakkal rendelkezett, jellegzetes bokaszerkezettel, ami lépés közben extra lendületet ad a párosujjú patásoknak. A rekonstrukción látható viszonylag kecses megjelenés ellenére az állat csontjainak fala sokkal vastagabb, mint az a legtöbb emlősnél tapasztalható. Ez az adaptáció gyakori a vízben élő állatoknál, ahol a vastag csontok ballasztként működnek: segítik az állatok víz alatti mozgását anélkül, hogy automatikusan felemelkednének a víz felszínére. A kutatók szerint az Indohyus nehéz csontváza lehetővé tette, hogy az állat a folyók és tavak aljzatán sétáljon. Ez valószínűleg menedéket jelentett a ragadozók elől, miközben táplálékot is kereshetett az aljzaton. A csontok izotópos vizsgálata megerősítette a víz alatti életmód elméletét.

A félig vízi életmód mellett még fontosabb megállapítás: az Indohyus koponyájának legfontosabb jellemzői arra utalnak, hogy a Raoellidák a bálnák legközelebbi ismert rokonai. A fogak számos tulajdonsága megegyezik a korai bálnákéval: az elölről hátrafelé elrendezett metszőfogak, magas koronák a hátsó zápfogakon, hasonló kopási mintázat a fogakon. A perdöntő bizonyíték azonban egy kis méretű, megvastagodott csontperem a középfül belsejében (involucrum). A víz alatti hallást elősegítő csontocskát eddig csak a bálnáknál ismerték.

Az ősmaradványok alapján tudjuk, hogy mielőtt a bálnák elveszítették a végtagjaikat, a párosujjú patásokéhoz hasonló bokával rendelkeztek. Az azonban még mindig vitatott, hogy a bálnák hol illeszkednek a párosujjú patások törzsfájába. Molekuláris vizsgálatok alapján közeli rokonságot mutattak ki a vízilovakkal, azonban van egy 35 millió éves hézag a legidősebb (50 millió éves) fosszilis bálna és a Hippopotamidae család feltételezett eredete (15 millió évvel ezelőtt) között. Eddig a kutatók egy része a hosszú-arcú Anthracotheriumokat tartotta a vízilovak és a bálnák közeli rokonának, de az Indohyus középfüle nagyon erős bizonyíték amellett, hogy inkább a Raoellidák a bálnák legközelebbi rokonai. Az még mindig kérdéses, hogyan viszonyulnak ezek a többi párosujjú patáshoz. A Nature-cikk szerzői szerint a Raoellidák alkotják a bálnák testvércsoportját, és ez a kettő együtt a testvércsoportja az összes többi párosujjú patásnak. Ez a megoldás fenntartja a közeli kapcsolatot a bálnák, a Raoellidák és a párosujjúak között, de elmozdítja a bálnákat bármelyik adott párosujjú csoport (például a vízilovak, vagy az Anthracotheriumok) mellől.