Egymástól független vizsgálatok megerősítették, hogy az Antarktisz jégtakarója a globális felmelegedés miatt gyorsuló ütemben fogyatkozik. A 2006-os évben 200 millárd tonna jeget veszített a kontinens, ami 75%-kal több az 1996-os értéknél. Csak a 2006-os olvadás fél milliméteres tengerszintemelkedést jelent, de ha a fogyás a jelenlegi ütemben halad, a következő száz évben mintegy két méterrel emelkedhet a világtenger szintje.

Az Antarktisz műholdképekből összeállított mozaikja (NASA)
A globális felmelegedés egyik következménye a sarkvidéki jégtakarók csökkenése, és megolvadásuk miatt a világtenger szintjének emelkedése. Bolygónkon a jég formájában tárolódó víz aránya erősen függ a globális átlaghőmérséklettől. Általánosságban elmondható, hogy amennyiben melegszik a Föld, csökken a jég és nő a víz mennyisége. Jelenleg, a globális felmelegedéssel kapcsolatban is ez a helyzet.
A melegedésnek számos hatása van az Antarktiszon. Változik az egyes területek éghajlata, módosul a csapadék eloszlása, valamint a tenger- és légáramlatok jellemzői. A jégtakaró területi megoszlása is módosul - ebből a szempontból korábbi cikkeinkben elsősorban az Északi-sarkvidéket, az Arktiszt vizsgáltuk.
Felgyorsult zsugorodás
Eric Rignot (University of California) és munkatársai a déli kontinensen található jég mennyiségének évente történő becslése alapján próbálták a fogyatkozást kimutatni. Több forrásból nyert adatok alapján sikerült is megállapítani, hogy 1996 és 2006 között a jég éves csökkenése mértéke közel 75%-kal emelkedett az előző 10 éves időszakhoz képest.

Hóval és jéggel borított vidék az Antarktiszon (fotó: Magyar Antarktisz Program 2005)
Ugyanakkor egyéb, ma még ismeretlen kapcsolatok is lehetnek az éghajlat és a jég mennyisége között - tehát a jövőbeli változás nehezen jelezhető előre. Ha a fogyás a jelenlegi ütemben halad, a következő száz évben mintegy két méterrel emelkedhet a világtenger szintje (ebben kisebb mértékben a grönlandi jégpáncél zsugorodása is szerepet játszik).
Jég: bevétel és kiadás
Az Antarktisz kiterjedt jégtakarójának változása nehezen tanulmányozható. Vizsgálható egyrészt a domborzat elemzésével, amelyre viszonylag pontos műholdas mérések adnak lehetőséget. Szintén a mesterséges holdak révén megbecsülhető a jég tömege, a műholdak mozgásában mutatkozó apró eltérések révén. A jégtömeg változása ugyanis módosítja a Föld sarki térsége feletti gravitációs teret, és ezzel csekély, de kimutatható mértékben a műholdak mozgására is hatással van.
A mérések értelmezését azonban nehezíti, hogy a jég olvadásával és az Antarktisz kőzetaljzatára eső terhelés csökkenésével az egész kontinens lassan emelkedik. Harmadik adatforrásként a radaros vizsgálatok is szóba kerülnek, amelyekkel az egész jégtakaró mozgását lehet elemezni. Ez azonban csak akkor ad eredményt, ha a mérést éghajlati modellekkel kapcsolják össze, és ennek alapján megbecsülhető, hogy mennyi csapadék rakódik le az Antarktisz belső vidékein. Utóbbi alkotja az Antarktisz jégbevételét, míg a jégtakaró peremeinek jégtáblákra szakadozása "kiadási oldalt". A kettő különbsége alapján becsülhető, hogy összességében csökkent vagy nőtt az Antarktiszon lévő jég mennyisége.
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.