Sikeresen landolt az Endeavour

2008.03.26. 10:25

Az alacsonyszintű felhők és a bizonytalan időjárás miatt a tervezetthez képest egy keringéssel később: március 27-én, magyar idő szerint 0 óra 39-kor landolt az Endeavour.

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, az Endeavour legénysége az első három űrséta keretében sikeresen rögzítette a Kibo nevű japán kutatórendszer első modulját az űrállomáshoz, valamint kisebb problémák után felélesztette az új, kanadai gyártmányú Dextre robotkart is.

A közel hat és félórás negyedik űrsétán Robert Behnken és Mike Forman a Nemzetközi Űrállomás (ISS) külső felületén futó elektromos vezetékeknél végeztek szereléseket, és leszedték a maradék hőszigetelő elemeket a Dextre robotkarról. A munka során az űrrepülőgépek külső hőszigetelő elemeinél végezhető javításokat is tesztelték. Utóbbi műveletnél a ragasztóanyag a várakozásoknak megfelelően viselkedett, körülbelül úgy, mint a földi vákuumkamrában végzett kísérletek során.

Az ötödik űrsétát is a fenti két asztronauta végezte. Ekkor az űrrepülőgép kisebb robotkarját az ISS-hez rögzítették, amelyet a szokással ellentétben ezúttal nem visznek vissza a Földre. A következő repülés során ugyanis a Kibo-rendszer legnagyobb elemét szállítják fel, s emellett a raktérben az ellenőrzésre használt robotkar nem férne el.

A 6 óra 2 percen keresztül tartó munka során egy kalapács nyomatékos segítségével sikeresen rögzítették a korábban problémás külső kísérleti felületet (MISSE 6A és 6B). Emellett közelebbről is megvizsgálták, hogy mi okozhatja a napelemtáblát forgató SARJ-rendszernél a problémát, amelyről nemrég írtunk. Csak annyit sikerült megállapítani, hogy az egyik mozgatógörgő rossz helyzete is közreműködhet a probléma kiváltásában, de a végső okot nem sikerült tisztázni.

A leszállás előtti utolsó ellenőrzést általában az űrállomásról leválva végzik, most azonban korábban hajtották végre, és mindent rendben találtak. Az Endeavour hétfőn, magyar idő szerint hajnali fél kettő körül vált le a Nemzetközi Űrállomásról.

Forrás: NASA

Mike Foreman (balra) and Robert L. Behnken (jobbra) a negyedik űrséta előtt, Garrett Reisman asztronautával (középen) (NASA)

Forrás: NASA

Mike Foreman az ISS-hez rögzíti az űrrepülőgép külső felületének ellenőrzésére használt robotkart (NASA)

Forrás: NASA

Robert Behnken az ötödik űrséta alatt dolgozik az ISS külső felületén, háttérben a Föld (NASA)

Forrás: NASA

Holdkelte a Harmony modul mellett, alul a Föld korongjával (NASA)

Az alacsonyszintű felhők és a bizonytalan időjárás miatt a tervezetthez képest egy keringéssel később: március 27-én, magyar idő szerint 0 óra 39-kor landolt az Endeavour a floridai Kennedy Űrközpont területén történik. Az űrrepülőgép fedélzeten a német Leopold Eyhartsal is visszatért, aki február óta az európai Columbus modul felélesztésben végzett fontos munkát; helyette Garrett Reisman maradt az űrállomáson.

Az Endeavour jelenlegi repülése volt az eddigi leghosszabb űrrepülőgépes küldetés. A gép 11 napon és 20 órán keresztül csatlakozott az ISS-hez, ezalatt öt űrséta keretében 33 óra és 28 percet dolgoztak az asztronauták a világűrben. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a tervezett feladatokat sikeresen végrehajtották: a Kibo-rendszer első elemét csatlakoztatták az űrállomáshoz, és beüzemelték az új Dextre robotkart.

Az űrrepülőgépek következő, májusi küldetésével jut fel a Kibo-rendszer legnagyobb eleme az ISS-re. Ezt a most rögzített részhez csatlakoztatják, majd a kettőt együtt aktiválják. A Kibo az európai Columbus-modullal együtt új korszakot nyit az űrállomás zajló kutatómunkában.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK