Hibázás előtt pihenésbe kapcsol az agy

Vágólapra másolva!
Ismétlődő és monoton feladatok végrehajtása közben az agyunk mintegy 30 másodperccel azelőtt, hogy hibát követ el, pihenő üzemmódba kapcsol.
Vágólapra másolva!

Norvég kutatók a Proceedings of the National Academy of Sciences című tudományos folyóiratban számoltak be eredményeikről, eszerint az agy állapotát tanulmányozva képesek voltak előrejelezni a bekövetkező hibákat.

Tom Eichele, a norvégiai Bergen egyetemének kutatója, a tanulmány fő szerzője elmondta: "Vannak olyan helyzetek, amelyekben az agynak pihenőre van szüksége, és amelyek ellen a tudat semmit sem tehet. Mindenki ismeri azt az érzést, hogy agya nem olyan fogékony vagy teljesítőképes, annak ellenére, hogy ő maga semmi olyat nem tett, ami ezt indokolná."

A tanulmány szerint amikor ez az állapot bekövetkezik, a vér az agynak abba a részébe áramlik nagyobb mennyiségben, amely a pihenés időpontjában aktivizálódik. Mivel ez általában 30 másodperccel azelőtt tapasztalható, hogy az illető hibát követ el munkájában, a kutatók szerint elképzelhető lenne egy riasztórendszer létrehozása az összpontosítás és az éberség növelésére, például a repülésirányítóknál.

"Ki lehetne fejleszteni egy fejre helyezhető készüléket azok számára, akik ilyesfajta döntéseket hoznak" - vélekedik Eichele. "A berendezés mérné a jeleket és tájékoztatná a felhasználót, hogy agya olyan állapotba került, amelyben esetleg téves döntéseket hozhat." Az e célra szolgáló hordozható elektro-enkefalogram a kutató szerint tíz-tizenöt éven belül kereskedelmi forgalomba kerülhet.