A gigantikus tintahal boncolása képekben

Mint korábban beszámoltunk róla, az Antarktisz melletti Ross-tengeren tavaly kifogott hatalmas lábasfejű, a Mesonychoteuthis hamiltoni szinte teljesen ép példányát lefagyasztották, és a wellingtoni Te Papa Tongarewa nemzeti múzeumba szállították boncolásra és a további vizsgálatok elvégzésére. A következőkben bemutatjuk a boncolás legérdekesebb képeit.

A kiolvadt példányt formalinnal tartósítják. A tartósítási folyamat előreláthatólag a hónap végére fejeződik be

A lábasfejűek vagy fejlábúak (Cephalopoda) osztálya a puhatestűek legnagyobb, és minden jel szerint a legintelligensebb képviselőit foglalja magában. A legtöbb puhatestű teste három részből - fej, zsigerzacskó és izmos láb - áll. A zsigerzacskó felső felszínét a köpenynek nevezett réteg borítja, ez termeli a sok puhatestűn megtalálható héjat.

A lábasfejűek lábának és fejének egy része karokká, illetve a mozgást elősegítő tölcsérré alakult. Héjuk általában apró, a test belsejébe húzódott ("szépiacsont") vagy teljesen eltűnt. A lábasfejűek kivétel nélkül ragadozók. Áldozatukat rendszerint hosszú, gyakran tapadókorongokkal borított karjaikkal fogják meg. Szájukban kemény, a papagájéhoz hasonló csőr található, amelyhez sokszor méregmirigy is csatlakozik. Ezzel a csőrrel tépik szét zsákmányukat. A végbélbe nyílik a tintazacskó, amelyben a tintamirigy váladéka tárolódik. A zacskó sötétbarna váladékát meneküléskor lövellik ki az állatok. A mélytengeri lábasfejűeknek - így az óriás tintahalaknak - nincs tintazacskójuk.

Rendszerezésük egyik alapja a karok száma. Két ma is élő alosztályuk a csigaházas polipok (a karok száma 90) és a tintahalalakúak. Ez utóbbi csoportba két öregrend tartozik, a tízkarú és a nyolckarú lábasfejűeké. A tintahalak, a kalmárok és az óriás tintahalak (amelyeket gyakran óriáskalmároknak is szoktak nevezni) a tízkarúak, a polipok a nyolckarúak közé tartoznak.

A rövid összefoglalás után lássuk, hogyan zajlott eddig a Mesonychoteuthis hamiltoni anatómiai vizsgálata.

A kolosszális tintahal még fagyott példányát a kutatók nagy, vízzel telt medencébe helyezték, és folyamatos felügyelet mellett, gyakori vízcserével igyekeztek a "tintahal-jégtömböt" felolvasztani, hogy megkezdhessék a vizsgálatát. A karok alá levegővel teli nejlonzacskókat helyeztek, nehogy megsérüljenek a kiolvadás folyamán

Ezen a kitűnő fotón jól érzékelhető a formalinban úszó állat mérete. A kutatók becslése alapján példányuk élő állapotban mintegy 10-12 méter hosszú lehetett

A karokon lévő horgok mindenki figyelmét megragadták. Más fejlábú-családokban nem szokatlanok, de a kolosszális tintahal családjában (Cranchiidae) a körülbelül 20 ismert faj közül még egyetlen más fajon sem figyelték meg. A horgok - a tapadókorongokhoz hasonlóan - valószínűleg a zsákmány minél biztosabb megragadását segítik elő

Ahogy a kiolvadás előrehaladt, sikerült kivenni az egyik szemből a két részből álló szemlencsét. A mintegy 270 mm átmérőjű szemgolyó belsejében ülő 50 mm átmérőjű kettős lencse mérete arra utal, hogy még a nagy mélységben is fontos szerepet tölt be a látás a ragadozó zsákmányszerzésében

A nyíl a másik, még fagyott, óriási szemgolyóra mutat (bővebben lásd korábbi cikkünkben)

Sikerült kiolvasztani a kopoltyúkat is. A légzőszerv a köpeny bejárati nyílásának közelében helyezkedik el. Az állat vizet szív be a köpenyüregbe, és ezt kilövellve halad előre a rakétaelv alapján. Eközben a víz átáramlik a kopoltyúkon, s a légzőszerv fölveszi belőle az oxigént

A boncolás előtt a kutatók úgy vélték, hogy a most vizsgált példány hím. Az állat belsejében azonban megtalálták a petefészket. A petefészekről készült képen jól látható a több ezer pete, tehát a féltonnás állat kétségkívül "kislány"

A két fekete, horgas képződmény a gigantikus tintahal papagájcsőrszerű rágószerve. Ezekkel a mintegy 4,5 centiméteres, félelmetes kampókkal tépi szét a zsákmányát

A képek a wellingtoni Te Papa Tongarewa nemzeti múzeum honlapjáról származnak.