Először működött egy kihalt állat génje egy ma élő állatban

Vágólapra másolva!
Első ízben keltettek életre egy kihalt élőlényből származó DNS-t egy eleven állatban - a kihalt erszényes farkasból kivont genetikai anyag működőképesnek bizonyult egy egérben.
Vágólapra másolva!

A csíkossága miatt tasmán tigrisnek is nevezett erszényes farkasnak (Thylacinus cynocephalus) semmi köze nincs sem a tigrisekhez, sem a farkasokhoz. A kinézetre kutyaszerű állat valójában az erszényesek közé tartozott, éppúgy, mint a kenguru vagy a koala. A valaha Új-Guineában, Ausztráliában és Tasmániában honos fajt az 1900-as évek elején pusztították ki a vadászok eredeti élőhelyén, az utolsó példány pedig 1936-ban múlt ki a tasmániai Hobart állatkertjében. Azzal, hogy egérben életre keltették, azaz működésre bírták génkészletének egy darabkáját, az állatot ugyan még nem támasztották föl, de mód nyílt annak tanulmányozására, hogyan fejlődött az élőlény az evolúció folyamán.

A halott gén föltámasztása

Az erszényes farkasnak léteznek tartósított maradványai. Ilyen az a felnőtt állat erszényéből származó kölyök, amelyet száz éve gyűjtöttek, és azóta alkoholban tárolnak a melbourne-i Viktória Múzeumban. A Melbourne-i Egyetem munkatársai ebből a példányból és a szintén a melbourne-i múzeumban őrzött, nagyjából százéves erszényesfarkas-bőrből vettek mintákat, majd DNS-t vontak ki belőlük. A további kísérletekhez a kinyert DNS-ben lévő Col2a1 nevű gént használták föl (ez a gén a porc- és a csontfejlődést szabályozza.) A gént olyan egérembriókba injektálták, amelyekből előzőleg eltávolították az egér saját Col2a1 génjét. Az embriók a kicserélt genetikai információ ellenére jól növekedtek, és normális módon fejlődött ki a porc- és a csontszövetük is.

Forrás: Ausztrál Nemzeti Levéltár

Ez az első eset, hogy egy kihalt állatból származó DNS-darabról kimutatták, ellátja adott feladatát egy élő állatban. "Eddig csak a kihalt állatok génszekvenciáját tudtuk vizsgálni, most pedig az elveszett génfunkciót is tanulmányozhattuk. Mindez persze korántsem jelenti azt, hogy hamarosan megvalósulna a Jurassic Parkban bemutatott utópia, hogy a közeljövőben képesek lennénk életre kelteni magát az erszényes farkast - - nyilatkozta Andrew Pask, a Melbourne-i Egyetem kutatója.