Egy év garanciával klónoznak kutyákat

Vágólapra másolva!
Öt kutya klónozásának lehetőségét bocsátja árverésre júniusban egy kaliforniai biotechnológiai vállalat. A licit 100 ezer amerikai dollárról indul, és a nyertesek ebét hozott minta alapján "utángyártják".
Vágólapra másolva!

A BioArts cég egy év garanciát nyújt az állatok egészségére, és ha a tulaj nem lenne tökéletesen elégedett az eredménnyel, ha a klónozott négylábú nem hasonlít megszólalásig a mintakutyára, a megrendelő visszakapja pénzét.

A kutyák klónozása bonyolult szaporodási sajátosságaik miatt sokkal nehezebb más állatokénál. A cég azonban azt állítja, hogy a technika rendelkezésükre áll, és az Ismét a legjobb barátok című programjában 80 százalékos életbenmaradási aránnyal állít elő kutyákat - ilyen arányt érnek el a hagyományos tenyésztők is.

A vállalat a dél-koreai Sooam Biotech kutatási alapítvánnyal áll partneri kapcsolatban, ez utóbbinál dolgozik Vu Szuk Huang (Woo-Suk Hwang), aki a Szöuli Nemzeti Egyetem professzoraként csoportjával 1995-ben létrehozta a világ első klónozott kutyáját, a Snuppy névre hallgató afgán agárt.

Lou Hawthorne, a BioArts ügyvezetője korábban a macskaklónozásból szeretett volna üzletet csinálni egy korábbi cége élén. Ügyfeleiknek 50 ezer dollárért kínálták a doromboló házikedvencek másolását, de a vállalkozást leállították, miután nagy összegeket kellett visszafizetni egyes megrendelőknek. "A technika még nem volt kifinomult" - nyilatkozott Hawthorne, aki tavaly ősszel alapította meg új cégét.

Nincs mindenki elragadtatva a kutyamásolás ötletétől. Robert Lanza, a massachusettsi Advanced Cell Technology vállalat kutatási igazgatója figyelmeztetett: senki ne remélje, hogy visszakaphatja elvesztett négylábú társát. Noha a klónozott eb az eredeti állat pontos mása, valójában egy teljesen új, ismeretlen kutyáról van szó.