A legősibb terhes anya

Ausztrál kutatók egy devon időszaki páncélozott halmaradványban meg nem született embriót és köldökzsinórt fedeztek fel. Ez azt bizonyítja, hogy az élveszülés legalább 380 millió éves múltra tekint vissza - 200 millió évvel korábbra, mint ahogy eddig tudtuk.

Nagy meglepetés: már a legősibb állkapcsos gerincesek között is voltak elevenszülő fajok (forrás: Victoria Museum)

Bár Anyák napja pár héttel ezelőtt volt, egy most megjelent Nature cikk a valaha talált legkorábbi gerinces anyának állít emléket. Az Ausztráliában felfedezett fosszilis halmaradvány a legidősebb ismert példa arra, hogy egy anya élő utódoknak adjon életet. A devon időszaki (380 millió éves) példány kiváló állapotban őrződött meg, és a terhes nőstény felső testüregében egy 6 centiméteres embrió még köldökzsinórral rögzül anyja testéhez.

A paleontológusok részletes és alapos vizsgálatokkal, nagyfelbontású komputertomográf segítségével  igazolták, hogy a kis példány embrió, és nem egy lenyelt prédaállat. Ezt igazolja, hogy a finom csontok nem mutatnak törésnyomokat vagy a gyomorsav által okozott felszíni bemaródásokat.

Ez a lelet mintegy 200 millió évvel korábbra teszi ennek a szaporodási stratégiának a megjelenését, hiszen eddig a jura időszaki (180 millió éves) tengeri hüllőktől kezdve ismertük az élveszülés bizonyítékait.

A paleontológusok eddig azt hitték, hogy a devon időszaki halak többsége csak a külső megtermékenyítést igénylő ikrákkal tudott szaporodni. Igaz, hogy a belső megtermékenyítésre is utaltak bizonyos jelek, hiszen a páncélozott halak egyik csoportjának (Ptyctodontida) hím példányainál olyan indaszerű nyúlványokat találtak, amelyekhez hasonlóak a mai cápáknál is ismertek. A mostani felfedezés azonban konkrét bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a mai cápáknál és rájáknál ismert rendkívül fejlett szaporodási mód már a devonban megjelent a halaknál.

Nézze meg a szülésről készült animációt az ausztrál Victoria Múzeum honlapján!

A kivételes megtartású példány a páncélozott halakhoz (Placodermi) tartozó új fajt képvisel. Ezek a hihetetlenül változatos állatok alkotják a legprimitívebb ismert állkapcsos gerinces csoportot. Ezek a halak uralkodtak a devon időszak során (420-360 millió évvel ezelőtt) a tengerekben, a folyókban és a tavakban egyaránt. A tudományos ismeretterjesztő irodalomban gyakran nevezik őket a tengerek dinoszauruszainak. A most ismertetett 25 cm hosszú példányt az ÉNy-ausztráliai Gogo területén találták a Victoria Múzeum munkatársai 2005-ben.

Ez a térség a devon időszakban egy sekélytengeri zátony volt, ahol a leletek alapján igen nagy számban és változatosságban nyüzsögtek a különböző halak. Mivel a terület tektonikai szempontból régóta stabil, az itt talált háromdimenziós fosszíliák gyakran szinte teljesen épek maradtak. A lágy szövetek között megőrződött izmokról és idegekről tavaly számoltak be a paleontológusok.

A kutatók Materpisces attenboroughi névre keresztelték a most leírt példányt. A nemzetségnév "anyahalat" jelent, míg a fajnevet Sir David Attenborough tiszteletére adták, aki 1979-ben az Élet a Földön című televíziós sorozatban hívta fel először a figyelmet Gogo fosszilis hal lelőhelyeire.

A váratlan felfedezés arra ösztönözte a kutatókat, hogy a területről korábban, 1986-ban gyűjtött másik páncélos hal (Austroptychodus gardineri) példányát is tüzetesebben megvizsgálják. Erőfeszítéseik sikerrel jártak, hiszen ebben a példányban is felfedeztek 3 embriót, amit korábban pikkelyeknek véltek. Így a két terhes példány már mindenki számára meggyőzően bizonyítja, hogy ezek a halak élő utódokat hoztak a világra.

A felfedezés rávilágít arra, hogy a páncélozott halaknak legalább egy része nagyon fejlett szaporodásbiológiával rendelkezett. Ráadásul ezt egy régóta kihalt osztály esetében sikerült kimutatni. A mai halak nagy része nagyon sok ivadékot hoz létre, melyek közül csak kevés marad életben. Ugyanakkor már a devonban megjelent annak a lehetősége, hogy egyes csoportok kevesebb, de sokkal fejlettebb és életképesebb utódot hozzanak a világra. Ez az összes többi gerincescsoportra nézve is fontos a felfedezés, hiszen azt mutatja, hogy a belső megtermékenyítés és az élveszülés nagyon korán, már a legprimitívebb állkapcsos csoportjuknál megjelent, történetüknek viszonylag korai szakaszában.