A papagáj majdnem énekesmadár lett - felforgatják a madarak családfáját

A dinoszauruszok egy csoportja nagyjából 65-100 millió éve tollakat növesztett és madarakká alakult. Az elsők között a struccok és emuk fejlődtek ki, majd a récék és a tyúkok. Nagyjából ennyit tudtunk eddig a madarak evolúciójáról. Egy új tanulmány hatására azonban kezd megváltozni a helyzet.

A Science folyóirat június 27-i számában jelent meg az a cikk, amely átírja a madarak evolúcióját, és meglepő módon csereberéli föl a rokonsági kapcsolatokat a ma élő csoportok között. Így például kiderül, hogy a papagájok és az énekesmadarak egymás legközelebbi rokonai, míg a sólymok csupán távoli rokonságban állnak a többi ragadozó madárral, például a héjákkal és a sasokkal.

A tanulmány szerint az újvilági keselyűket - például a pulykakeselyűt - többé már nem sorolják a gólyákhoz, hanem visszatértek a hagyományosabb helyükre, a héják és sasok közé. A kolibrik és a sarlósfecskék - amelyek közeli rokonsága régóta ismert - ugyanabba a csoportba kerültek, ahová rejtőzködő lappantyúk és estifecskék.

A chicagói Field Múzeum vezetésével folytatott vizsgálatok 169 madárfaj DNS-ének begyűjtését is magukba foglalták. E fajok szinte a világ összes madárcsaládját képviselték az énekesmadarakon kívül. 14 különböző kromoszóma bázissorrendjének megállapításával a kutatók képesek voltak összehasonlításokat tenni egész madárgenomok (a genom az élőlény teljes genetikai állománya) különböző régiói között, nemcsak egy kis részt kiragadva. A kutatócsoport fajonként hozzávetőleg ötször nagyobb genetika adatmennyiséggel dolgozott, mint amennyivel bármely korábbi vizsgálat.

A Berkeleyben lévő California Egyetem ornitológusa, a cikk egyik társszerzője Rauri Bowie elmondta, hogy a madaraknál a legnagyobb gondot a nagyon gyors diverzifikálódásuk (különböző fajokra való szétválásuk) jelenti. Egy-egy szétválási folyamat néhány millió év alatt lezajlik, és utána nem sok nyoma marad annak, hogy ki kinek a rokona.

Nincsenek élő vagy fosszilis átmeneti alakok, amelyek segíthetnének a tudósoknak összerakni a madarak leszármazási sorát. Ezért a tudósok kénytelenek a morfológiára - főként a csőrökre és tollazatra -, valamint a madarak viselkedésére támaszkodni az egymás közti rokonság meghatározásakor.

"Ilyen nagyságrendű genetikai tanulmányra volt szükségünk, hogy elegendő információt gyűjtsünk a rokonsági kapcsolatok kiderítésének elkezdéséhez" - mondja Bowie. "A DNS-re alapozott adatok olyan önálló elmélethez adnak támpontot, amelynek alapján az emberek megvizsgálhatják a különféle madártulajdonságok evolúcióját."

Az új rokonsági kapcsolatok kiderítése sok esetben megmagyaráz eddig különösnek tartott dolgokat. Például a kolibrik, a sarlósfecskék és a lappantyúk is különleges nyugalmi állapotba (ún. torpor) kerülnek éjszaka vagy hűvös időben: ilyenkor lehűl a testük és teljesen megdermednek. Ez könnyebben érthető, ha tudjuk, hogy rokonok, mint ha azt feltételezzük, egymástól függetlenül alakult ki a tulajdonság e madaraknál az evolúció folyamán.

Ehhez hasonlóan, sok énekesmadár - amelyek a madaraknak messze a legváltozatosabb csoportját alkotják, és a hozzávetőleg 9600 madárfaj 60 százalékát teszik ki - a szüleitől tanulja a dalát, éppúgy, mint sok papagáj, amelyekről most kiderült, hogy az énekesmadarak legközelebbi rokonai.

Másrészt viszont, noha a sólymok felületesen hasonlítanak a héjákra, az új adatok azt mutatják, hogy csak távoli rokonai egymásnak. Ennek fényében érthető, hogy a sólymoknak olyan különleges tulajdonságaik vannak, mint például az éleslátás az ultraibolya tartományban, amelyek megkülönböztetik őket a héjáktól és más ragadozó madaraktól.

A vizsgálat még nagyon az elején tart, és a fentiek csupán egyszerű, de markáns példák arra, milyen változások várhatók a madarak törzsfáján. Egy általános besorolás azonban kiállja az idők próbáját: a madarak változatlanul három nagy, rendszertani értelemben nem hivatalos csoportra oszthatók: szárazföldi, vízi- és gázlómadarakra.