Próbálják csökkenteni az óceánok zajszennyezését

Jacques Cousteau kapitány még a Csend világa címet adta 1956-ban készült filmjének. Az óceánok azóta annyira zajossá váltak, hogy az már jelentősen zavarja a tengeri állatok kommunikációját és tájékozódását.

A hangérzékelés a tengeri élőlények egyik legfontosabb érzékelési módja, mivel a hang a vízben igen hatékonyan és ötször gyorsabban terjed, mint a levegőben. A látás szintén fontos szerepet tölt be néhány tíz méter mélységig, illetve távolságig, de a hang több száz vagy akár több ezer kilométerre is elhallatszik.

Sajnos mindez igaz a zajra, azaz a tengeri élőlények számára haszontalan vagy egyenesen káros hangokra is. Például az amerikai haditengerészet tengeralattjárók felderítésére használt alacsony frekvenciás szonárjának hangja 3,9 millió négyzetkilométeren képes befolyásolni a tengeri lények életét. (A szonár hangja valójában még ennél is nagyobb területen hallható, de a fent említett nagyságú területen igazolták, hogy hatást gyakorol a cetekre és a halakra.)

A tenger alatti olaj- és gázlelőhelyek felkutatásához szeizmikus rezgéseket keltő "légágyúkat" használnak, amelyek 200-250 decibeles hanghullámokat hoznak létre (a lökhajtásos repülő hangjának erőssége 3 méterről körülbelül 140 decibel). A Kelet-Kanadából származó szeizmikus zaj volt a háttérzaj legerősebb összetevője a forrástól 3000 kilométerre, az Atlanti-óceán közepén.

Az óceáni háttérzaj egyes helyeken évtizedenként megduplázódott az utóbbi hatvan évben. Ennek oka elsősorban a hajóforgalom rendkívüli megnövekedése.

Ezek a hangok megakadályozzák a halakat, a bálnákat és a delfineket abban, hogy meghallják a zsákmányállataikat vagy a rájuk vadászó ragadozókat, zavarják a tájékozódásukat, rontják az esélyét, hogy párt találjanak maguknak (a lehetséges partnerek gyakran nagy területen szétszóródva élnek), és akadályozzák, hogy hangkontaktusban maradjanak a kicsinyeikkel, illetve a csoporttársaikkal. Sok kutató a szeizmikus légágyúkat hibáztatja a delfinek és az óriástintahalak egyre gyakoribb partra vetődéséért. Valószínűleg annak is a tájékozódást zavaró zajok az okai, hogy a delfinek sokszor nem tudják kikerülni a halászhálókat, és ezekbe gabalyodva lelik halálukat.

Mit lehet tenni a tengeri zajártalom ellen?

A természetvédő csoportok nyomására az amerikai tengerészet korlátozásokat vezetett be a nagy energiájú szonárok használatában. Néhány helyen az olaj- és gázlelőhelyek feltárásában érdekelt társaságok korlátozzák a szeizmikus légágyúk használatát.

A Nemzetközi Állatjóléti Alap (International Fund for Animal Welfare) azonban kevesli ezeket az intézkedéseket. Ez a szervezet azért küzd, hogy az állatok szempontjából különösen érzékeny területeken (például a szaporodóhelyeken) és azok meghatározott körzetében teljesen betiltsák a nagy energiájú szonárok és a szeizmikus légágyúk használatát.

A Bálna- és Delfinvédő Társaság (Whale and Dolphin Conservation Society) brit szervezete is riadót fújt, mert a skóciai Moray Firth környékén nagyszabású olaj- és gázlelőhely-kutatásba kezdtek. Ez a vidék ad azonban otthont a palackorrú delfinek egy kis állományának.

A legnagyobb probléma az, hogy a gondokat okozó tevékenységek jó része - kereskedelmi hajózás, ásványianyag-kitermelés - nélkül elképzelhetetlen a mai modern, egymásba fonódó nemzetközi gazdaság.