Végzetes lehet a felmelegedés és az erdőirtás kombinációja

Egy "élő fosszíliának" tekintett fafaj segít megérteni a Michigani Egyetem kutatóinak, hogyan válaszoltak a trópusi erdőségek a múltbeli éghajlatváltozásokra, valamint miként reagálhatnak a jövőbeli globális fölmelegedésre. A kutatásról szóló részletes beszámoló az Evolution című folyóirat novemberi számában jelenik meg.

A Symphonia globulifera jellegzetes törzse és léggyökerei egy panamai esőerdőben

A Symphonia globulifera igen gyakori trópusi fa, amelynek története mintegy 45 millió évvel ezelőttre nyúlik vissza Afrikában, mondja Christopher Dick ökológus és evolúcióbiológus, a cikk vezető szerzője. A trópusi fák között kivételes, hogy olyan mértékben feldolgozott fosszilis leletanyag áll rendelkezésre, mint a Symphoniáról. Ennek részben az az oka, hogy jellegzetes pollenfosszíliáit az olajipar sztratigráfiai (rétegtani) jelzőeszközként használja.

A fosszilis pollenlerakódások arra utalnak, hogy 15-18 millió éve a Symphonia hirtelen megjelent Dél- majd Közép-Amerikában is. Ez igen meglepő, ugyanis a Dick által szintén tanulmányozott, hasonló elterjedésű trópusi kapokfával ellentétben a nemigen alkalmas az óceánt átszelő utazásra. Magjai hamar kiszáradnak és nem viselik el a sós vizet.

Hogyan juthatott el a Symphonia Amerikába?

A legvalószínűbb elképzelés szerint a fa magjai potyautasként keltek át az óceánon az Afrikából sodródó növénytutajokon, ahogy például majmok is. Akár egész fatörzsek is megtehették az utat, és ezek a partot érés után kihajthattak. Mivel Közép- és Dél-Amerikát akkoriban nem kötötte össze földhíd, a Symphoniának külön-külön kellett benépesítenie a két területet.

Mihelyt a Symphonia eljutott új otthonába, mindenütt elterjedt az esőerdőkben. A ma élő állomány genetikai diverzitásának (sokféleségének) fölmérésével Dick és munkatársa, Myriam Heuertz a brüsszeli Université Libre-ről képes volt rekonstruálni a Symphonia által benépesített vidékek környezettörténet.

Közép-Amerikában a Symphonia olyan mintázatot mutat, amely sok más növénynél is megfigyelhető: genetikailag rendkívül differenciált állományok nőnek a vidéken. "Úgy véljük, hogy ez a mintázat Mezoamerika (Közép-Amerika nagyobb, északi része) jellegzetes erdőtörténetének következménye. A vidék 10 000 éve, a jégkorszak vége felé meglehetősen száraz volt. Sok helyen az erdők a dombtetőkre vagy a nedvesebb alföldi vidékekre szorultak. Amit mi a genetikai diverzitás mintáiban látunk, az az erdőtörténet lenyomata" - mondja Dick.

Az Amazonas-medence közepén - amely a legnedvesebb volt a jégkorszak idején, és ezért többé-kevésbé összefüggő erdőség borította - kisebb a populációk genetikai különbözősége. "Kevesebb az eltérés az egész Amazonas-medencében, mint Közép-Amerika egyes helyei között" - állítja Dick.

Felemás kilátások

A tanulmány elsőként hasonlítja össze ily módon a Közép- és Dél-Amerikában megfigyelhető genetikai diverzitási mintákat. Dick úgy véli, hogy hasonló mintákat találnának más széles körben elterjedt fajoknál. Annak megállapítása, miként reagált a Symphonia a múltbeli éghajlati körülményekre, hasznos lehet annak megjósolásában, hogyan reagálnak majd az erdők a jövőbeli környezetváltozásra.

"A megnövekedett hőmérséklet és szárazság forgatókönyvét alapul véve azt láthatjuk, hogy a populációk valószínűleg összezsugorodnak, különösen Közép-Amerikában, de minden valószínűség szerint fennmaradnak, ahogy a Symphonia is életben maradt egész Közép-Amerikában és az Amazonas-medencében. Ez arra utal, hogy az erdők jelentős változása ellenére bizonyos fajok kitartanak. A múltban lejátszódott éghajlatváltozások azonban nem kapcsolódtak össze erdőirtásokkal, mint napjainkban. A körülményeknek ez a kombinációja számos fajra nézve - különösen a korlátozott elterjedésűekre - végzetes lehet a következő évszázadban."