Brit kutatók fölfedezték, hogy mely agyterületek aktívak, amikor az emberek szenvedélyesen gyűlöletet éreznek. A gyűlölet más agyterületeket aktivizál, mint a hasonló érzelmek - félelem, düh -, azonban két agyterületen is osztozik a szerelemmel - állítja Semir Zeki és John Romaya, a londoni University College két idegkutatója.

A gyűlöletnél és a romantikus érzelmeknél egyaránt a nagyagy belsejében található úgynevezett putamen (az agy egyik mozgásirányító központja) és insula (az agykéreg szigetszerű területe) jön ingerületbe.
"A putamen más mozgatórégiókkal van kapcsolatban" - magyarázta Zeki. Ennek az agykérgi területnek az aktiválódását azonban nemcsak akkor figyelték meg a tudósok, amikor gyűlölt ellenség bukkant fel, hanem akkor is, ha a szeretett személy körül megjelent egy rivális. Zeki és kollégái szerint a terület aktiválása egy lehetséges támadást vagy menekülést készít elő. Az insula ellenben a nyugtalanító ingerekre reagál. "A szeretett és a gyűlölt arcok egyaránt lehetnek nyugtalanítóak" - mondta Zeki.
A kutatók a mágneses rezonancia vizsgálati módszerével elemezték 17 résztvevő agyi aktivitását, miközben azok egy általuk gyűlölt ember fényképét nézték. A legtöbb esetben volt szeretőkről, illetve munkahelyi vetélytársakról volt szó. Összehasonlításul a kísérleti alanyoknak semleges személyek fényképei szolgáltak.
A kísérlet előtt a kutatók minden egyes résztvevő gyűlöletét egy nullától hetvenkettőig terjedő skálán értékelték. Ha az alanyok eszerint gyűlölettel telinek bizonyultak, az ezt követő agyszkennelés során is különösen aktívnak mutatkoztak a megfelelő területek. Zeki szerint ez akár a bűnügyek indítékainak megítélésében is segíthet.
(MTI)
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.