A Béta Pictoris exobolygóját is lefotózták

2008.11.26. 8:09

Sikerült közvetlenül megörökíteni a Béta Pictoris nevű csillag körül régóta feltételezett bolygót. A planéta nyolcszor nehezebb a Jupiternél, és a Szaturnusz naptávolsága környékén járja körül csillagát.

A Béta Pictorist már régóta tanulmányozzák, mivel látványos törmelékkorong övezi, amelyben bolygók is kialakulhattak. Ez az első égitestek egyike, amelyekkel kapcsolatban először felmerült az exobolygók felfedezésének lehetősége.

A poros korong anyaga feltehetőleg a benne megbújó, és alkalmanként egymással ütköző bolygócsírákból kap utánpótlást. A korong külső részével szöget bezáró kisebb, belső tartomány, valamint a Béta Pictorisba alkalmanként behulló üstökösökre utaló megfigyelések alapján már régóta sejtették, hogy egy planéta rejtőzik a korongban, és annak gravitációs hatása felel a fenti jelenségekért. A csillag közelében feltételezetett bolygó megörökítése azonban a központi objektum nagy fényessége miatt nehéz feladat.

Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) szakembereinek mégis sikerült lefényképezni a planétát a chilei VLT távcsövekkel. Első körben az infravörös tartományra érzékeny NAOS detektorral, valamint az adaptív optika segítségével végzett mérések sem voltak elegendőek a feltételezett exobolygó megörökítéséhez. A felvételek utólagos számítógépes elemzésével a képekből sikerült levoni a központi csillag fényének legnagyobb részét. Ezt követően vált láthatóvá egy halvány fényfolt: a régóta keresett planéta.

Az exobolygó a kiterjedt porkorong belső zónájában található, mintegy 8 csillagászati egység (CSE) távolságra a központi égitesttől - azaz 8-szor messzebb annál, mint amilyen távolságban a Föld kering a Nap körül. Eszerint körülbelül olyan messze mozog csillagától, mint a Szaturnusz a Naptól. Az égitest egy óriásbolygó, amelynek tömege közel 8-szorosa lehet a Jupiterének.

Forrás: ESO

A Béta Pictoris anyagkorongja és a most felfedezett exobolygó (ESO)

Az eddigi megfigyelések során még nem volt alkalom az exobolygó csillag körül várható mozgásának kimutatására. Mivel a korábbi modellek alapján várt távolságban van, illetve nagyjából a becsült tömeggel bír az égitest, valószínű, hogy nem egy előtérobjektumról van szó.

Mint arról korábban beszámoltunk, nemrég sikerült közvetlenül is megörökíteni exobolygókat, köztük egy magányosnak mutatkozó égitestet, valamint egy hármas bolygórendszert. A Béta Pictoris planétája lett a csillagához legközelebb keringő eddig megörökített exobolygó.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK