A boldogság gyorsabban terjed a boldogtalanságnál, és a pénznél is nagyobb hatással van életünkre - állítják új tanulmányukban amerikai kutatók, akik szerint a gazdasági válság miatt egyre romló hangulatban jó tudni: sokat javít saját közérzetünkön, ha minél több boldog emberrel vagyunk közelebbi-távolabbi kapcsolatban. Az egyén boldogságában kulcsszerepe van a többiek boldogságának, és erről még ábrát is lehetett rajzolni. Egy boldog barát átlagosan 9%-kal növeli meg saját boldogságunk esélyét, egy boldogtalan pedig 7%-kal csökkenti.
James Fowler (Kaliforniai Egyetem, San Diego) és Nicholas Christakis (Harvard Orvosegyetem) tanulmányát a British Medical Journal közli január elején, most a kaliforniai egyetem adott róla előzetes tájékoztatást. A kutatók húsz éven át, 1983-tól 2003-ig követték nyomon 4739 ember érzelmi állapotát. A hosszú időtartam és a vizsgálatba bevont személyek száma jelent biztosítékot arra, hogy következtetéseiket megalapozottnak tekinthessük - olvasható az anyagban.
Az emberek egymásra gyakorolt hatását vizsgálták
A kutatókat is régóta foglalkoztatja a boldogság (illetve a boldogtalanság), sokféle hatást tanulmányoztak már a lottónyereménytől az állásvesztésig, betegségig, de eddig nem foglalkoztak azzal, hogy milyen hatást gyakorolnak egymásra az emberek. Fowler és munkatársai a vizsgálatba bevont személyeknek négy lehetőséget kínáltak fel időről-időre, saját helyzetük értékelésére: "bizakodtam a jövőben"; "boldog voltam"; "élveztem az életet"; "úgy éreztem, vagyok olyan jó, mint mások".
Az így nyert adatokból, illetve a résztvevők kapcsolati rendszereinek elemzéséből kiderült, hogy a boldogság "társaságkedvelő": a boldogok hajlamosak egymás közelében csoportosulni. Akinek több a társadalmi kapcsolata, az általában boldogabb is, de az egyén boldogsága mégsem a kapcsolatok számán múlik alapvetően, hanem azon, hogy a kapcsolati személyek között menyi a boldog.
Számszerű következtetések
Az összegyűjtött adathalmazból számszerű következtetéseket is levontak a kutatók. Egy boldog barát átlagosan 9%-kal növeli meg saját boldogságunk esélyét, egy boldogtalan pedig 7%-kal csökkenti. A kutatók felismerése szerint nemcsak a közvetlen kapcsolatok számítanak, de még "ismerősöm ismerősének" boldogsága is hatást gyakorolhat rám. Egy boldog személlyel való közvetlen kapcsolat 15%-kal növeli boldogságom esélyét, barátom boldog barátja 10%-kal, barátom barátjának boldog barátja pedig 6%-kal járul hozzá boldogságom esélyéhez, hatása tehát egyáltalán nem elhanyagolható. Tehát előfordulhat, hogy akit egyáltalán nem ismerek, sohasem találkoztam vele, a barátom barátjának a barátja, az nagyobb hatással lehet érzelmi állapotomra, mint egy rakás pénz, - állítják a kutatók.

Az ábra a 2000-ben felvett, barátokat, házastársakat és leszármazottakat tartalmazó kapcsolati háló legnagyobb összetevőjét mutatja. Körök jelzik a nőket, négyszögek a férfiakat. Az összekötő vonalak jelzik a kapcsolat jellegét: fekete színt kaptak a leszármazottak, pirosat a barátok és házastársak. Szín jelzi az adott egyén és társadalmi kapcsolatai boldogságát is: a kék szomorú, a sárga boldog, a szürke árnyalatai pedig a két érzelmi állapot közti átmenetet jelentik (az ábra nagyobb változata)
Ahogy az ábrán is látható, a kapcsolatok bonyolult hálóvá szövődnek. A boldogságérzés kialakulásában a kapcsolati háló szerkezetének is szerepe van: nem mindegy, hol van saját helyünk ebben a hálóban. Nemcsak barátaink száma játszik szerepet, hanem az is, hogy barátainknak hány barátja van. Ránk akkor gyakorolnak igazán nagy hatást, ha központi helyet foglalunk el a kapcsolati hálóban.
A hatásokat még legalább két tényező befolyásolja erősen. Az egyik a távolság. A másfél kilométerre lakó barát hatása 25% lehet, a távolabb lakóké viszont lényegesen kevesebb. Ugyanilyen összefüggést lehet felfedezni a szülőkkel együtt vagy azoktól távolabb élő gyerekek, együtt vagy egymástól távol élő házastársak kapcsolatában is. A közvetlen szomszéd hatása igen jelentős (34%-kal növelheti a boldogság esélyét), ugyanabban a házban egy távolabbié viszont lényegesen kisebb. A távolsághoz hasonló szerepe van az időnek is.
"A boldogság keresése tehát nem öncél. Saját boldogságunk erősen kihat szűkebb-tágabb környezetünk, barátaink és azok barátainak boldogságára is" - mondják a tanulmány szerzői.
[origo]
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.