A kameragyilkos orrszarvú és a többiek - először 2008-ban láttuk

Vágólapra másolva!
2008 rengeteg váratlan megfigyeléssel, felfedezéssel, soha nem látott viselkedésformák megörökítésének lehetőségével lepte meg az állatvilágot eredeti élőhelyén kutató biológusokat. A Föld legapróbb kígyójától a focilabda méretű állati szemig, a vízi és szárazföldi emlősök meglepő mutatványaiig számtalan izgalmas dolgot sikerült lencsevégre kapni a tengerek mélyén, az óceáni hátságok magaslatain vagy a dzsungel sűrűjében.
Vágólapra másolva!

Párzás szemtől szemben

Forrás: Thomas Breuer - WCS/MPI-EVA

Ajánlat: Először fotóztak szemtől szemben párzó gorillákat

Az év egy igazi etológiai kuriózummal kezdődött: a közép-afrikai vadonban első ízben sikerült felvételeket készíteni egymással szemben párzó gorillákról. Erről a viselkedésről eddig közeli rokonaink, az emberszabásúak között egyedül a törpecsimpánzokra, a bonobókra nézve rendelkeztünk bizonyítékkal.

A felvételeket a Kongói Köztársaságban fekvő Nouabalé-Ndoki Nemzeti Parkban készítették a német Max Planck Intézet és a New York-i székhelyű Wildlife Conservation Society (WCS) kutatói. Bár más kutatók is beszámoltak már korábban arról, hogy láttak gorillákat az emberihez hasonló pozitúrában párzani, sosem tudták lefotózni.

Figyeld a botomat!

Forrás: Projeto Boto

Ajánlat: Eddig soha nem látott viselkedést figyeltek meg delfineknél

Az embernél és egyes emberszabásúaknál megszokott, ám a tengeri emlősök között eddig soha nem látott viselkedést figyeltek meg folyami delfineknél Dél-Amerikában. Brit és brazil kutatók több esetben látták, amint a nőstények között úszkáló hímek gallyakat, indákat és agyagdarabokat cipelnek a szájukban, majd a vízbe hajigálják őket. A tárgyak efféle használata valamiféle figyelemfelkeltő módszer, soha nem fajul odáig, hogy a delfinek a bottal, ágakkal megüssék egymást. A viselkedés egyfajta rituálét követ, magyarázták a kutatásban részt vevő szakemberek.

Palackorrú delfinek között végzett megfigyelések nyomán már korábban is tudtunk arról, hogy a delfinek gyakorta használnak a tengerben fellelhető "tárgyakat". Például tengeri szivacsokat "munkavédelmi kesztyűként" az orrukra húznak, így turkálnak élelem után a homokban, vagy éppen tengeri uborkával játszanak. A tárgyak udvarlás során való használatát azonban még soha nem figyelték meg tengeri emlősökön, s az állatvilágban is egyedül a csimpánzokról írtak le hasonlót.

Hüllőtorna

Ajánlat: Reggel-este tornázó gyíkokat figyeltek meg

Szintén a párválasztáshoz kapcsolódik az a megfigyelés, amelyet Közép-Amerika erdeiben tettek hüllőkutatók. A jamaicai erdei anoliszok látszólag a testedzés megszállott hívei: minden napot élénk fekvőtámaszokkal kezdenek és fejeznek be. A hím anoliszok a fekvőtámaszaikkal, fejbiccentgetéseikkel és színpompás nyaklebenyük kitárásával nem az egészségüket, hanem a területüket kívánják megvédeni. Viselkedésük e tekintetben hasonlatos a madarak reggeli énekéhez: arra szolgál, hogy a többi hímet távol tartsák a territóriumuktól.

A legkisebb

Tíz centiméter hosszú, és nagyjából olyan vastag, mint egy szál spagetti a világ legkisebb kígyófaja, amelyet a Karib-tenger egyik szigetén idén fedeztek fel amerikai biológusok. A Leptotyphlops carlae-nek keresztelt hüllő néhány példányát már korábban is őrizték múzeumi gyűjteményekben, ám azokat tévesen más fajokhoz tartozónak hitték. A kutató úgy véli, hogy a Leptotyphlops carlae-nél kisebb méretű kígyófaj nemigen létezhet bolygónkon: a kígyók minimális méretét valószínűleg a természetes szelekció szabályozza, egy bizonyos méret alatt ugyanis a fiatal példányok számára már nem áll rendelkezésre élelem - állítják a szakemberek.

Ajánlat: Felfedezték a világ legkisebb kígyóját

A legnagyobb

Forrás: [origo]

Ajánlat: Kibányászták az eddigi legnagyobb állati szemet

Focilabdához fogható méretükkel a valaha látott - és valószínűleg a valaha létezett - legnagyobb állati látószervek azok a szemek, amelyek a legnagyobb ismert tintahalfaj boncolásán kerültek elő Új-Zélandon. A körülbelül 12 méter hosszú kocsonyás testből "kibányászott" szemek átmérője az élő állatban a 30 centimétert is elérhette, de pusztulása után kissé "összeestek". A körülbelül focilabda méretű szerv pupillái körülbelül 8 centiméteresek lehettek, amelyek a mély vizek sötétéjében is elegendő mennyiségű fényt engedhettek be.